A Politikai Harc Művészete
Nemrégiben Tömpe István e fórumon elemezte a jelenlegi politikai tájképet, különös figyelmet fordítva a kicsi, de annál hangosabb ellenzék rendszeres kudarcaira a parlamenti vitákban. Gombár Csaba szociológus korábban megjegyezte, hogy a politikai színtér egy sajátos világ, ahol a szabályok jelentősen eltérnek a hétköznapi ember által megszokottaktól. Valóban, a politika döntő aspektusa a hatalom kérdése, ami különböző stratégiák alkalmazását igényli, hogy a domináló narratíva érvényesüljön.
Rotterdami Erasmus, az ókori bölcsességek nyomán, felidézte a híres mondást: „Aquila non captat muscas” – a sas nem fog legyeket. Ezen bölcsesség kontextusában emlékezhetünk vissza a történelemre, amely királyi hatalmaskodásokkal és politikai játszmákkal volt tele. I. Lipót császár, aki a Zrínyi–Frangepán-összeesküvők felett ítélkezett, tökéletes példát mutatott arra, hogyan lehet a politikai hatalmat kegyetlenül megszilárdítani, ha az ellenfelek már nem képesek ellenszegülni. Az ilyen helyzetek rávilágítanak arra, hogy a szavak szépsége mellett a hatalom gyakorlása sokszor brutálisan tud valósulni.
II. József császár esete jól érzékelteti a hatalom kényes egyensúlyát. Amikor Giovanni Battista Casti gúnyiratainak következményeivel szembesült, a császár elegánsan közölte, hogy nem érdemes szemet vetnie az apró provokációkra. Ez a viselkedés egyszerre sugárzott magabiztosságot és veszélyt, hiszen tudva, hogy a politika lényege a szelektív figyelem, József nem hagyott figyelmen kívül bizonyos kisebb bűnöket, amivel az ellenfelek elbizonytalanítására is célozva irányította a figyelmet.
Minden történelmi példa korlátozott, de a közös tanulság az, hogy az ókori bölcsesség elismerése mellett annak alkalmazása mindig árnyaltabb megközelítést igényel. Az emberek közönsége soha nem egységes; vannak, akik a látványos politikai csatározásokra kíváncsiak, míg mások a kulisszák mögötti szisztematikus munkára figyelnek. Kritikus fontosságú meghatározni, hogy kihez szól az üzenet, és végső soron, milyen célt kívánunk elérni általa.
Margaret Thatcher igaza van, amikor megkérdezi: mire való a hatalom, ha soha nem használjuk? A jelenlegi magyar parlamenti események a klasszikus demokráciák elemeit idézik, de számunkra ez a durva stílus sokszor meglepő, sőt néha fájdalmas is. Miért elkerülhetetlen mégis a politikai porond fenntartása? Mert elengedhetetlen ahhoz, hogy leleplezzük a hamis bálványok imádatát, ami folyamatos támogatást kíván – még látványos gesztusokat is megkívánhat, noha ezek néha ellentmondásosnak tűnhetnek vagy polgári érzékenységeinket is felboríthatják.
Tömpe István Gresham-törvényes analógiája jól szemlélteti a folyamatot: ha Pócs János és Menczer Tamás a hamis pénzt képviselik, akkor nem szabad hagyni, hogy ők határozzák meg a politikai napirendet. A történelem arra figyelmeztet, hogy a születő új hatalom akkor válik valódi tényezővé, ha képes fókuszálni a lényeges ügyekre – mint a nemzeti vagyon visszaszerzése, az MNB-ügy vagy a különféle pénzügyi átvilágítások. Kockázatos viszont, ha valaki teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a mindennapi provokációkat, mert a kis fajsúlyú szereplők idővel olyan szinten zavart kelthetnek, hogy az ellenfél elveszíti a fókuszt.
Jogos tehát a kérdés: meddig maradnunk a porondon a kisebb jelentőségű szereplőkkel? Mikor kell felülemelkedni, hogy a valódi, súlyos ügyeket lássuk? A Tisza-közösség számára elengedhetetlen, hogy óvatossággal kezelje a politikai helyzetet, mivel a politikai erő nem csupán a pusztításban, hanem az építkezésben is megnyilvánul. A valós elszámoltatás nem a felesleges, műanyag keresztes mártírképzés keretein belül dől el, hanem abban, hogy a jó pénz – azaz a tények, bizonyítékok, vagyonvisszaszerzés – végleg kiszorítja a hamisítványokat és a hazugságokat.
A sasnak nem szükséges minden legyet elkapnia, de azt, amelyik a szemére telepszik, érdemes eltávolítani. A bölcsesség nem a tétlenségben, hanem a megfelelő mértékű cselekvés tudásában rejlik: a hatalom valódi próbája nem a napi politikai csatákban rejlik, hanem a közös örökség megőrzésében és gazdagításában.
