Az 1966-os Táncdalfesztivál Hatása a Magyar Zenei Életre
A magyar zenei élet egyik mérföldkövét jelentette az 1966-os Táncdalfesztivál, amely óriási tömeghatást gyakorolt. Az eseményre olyan széleskörű érdeklődés mutatkozott, hogy a televízió az elődöntők és a finálé között naponta három dal bemutatását szervezte meg. A tizenkét döntős közül négy dalt ki kellett cserélni a közönség voksai alapján, így került a legjobbak közé a Metró a „Mi fáj?”-jal, Bakacsi Béla a „Bizony, így van ez, szívemmel”, Zalatnay Sarolta a „Hol jár az eszem?”-mel, míg Koncz Zsuzsa a „Nincsen olyan emberrel” című dallal tűnt fel. Érdekes, hogy Koncz a döntőbe jutása ellenére ki is esett, a Négy év után című dalt pedig a zsűri hátrébb sorolta.
Az esemény nemcsak a televízió képernyőjén volt látványos, hanem a közönség részéről is, hiszen több mint 140 ezer szavazat érkezett, ami figyelemreméltó adat. Az esemény zenei kínálata nem kevesebb, mint 464 pályamű közül válogatott ki hatvan szerzeményt, és a Magyar Ifjúság lap megjegyezte, hogy az első elődöntő óta a magyar tánczene közüggyé vált.
A döntőt megelőzően tizennégy dalt adtak ki, amelyből 80 ezer kislemezen került forgalomba. Az esemény végére már 300 ezer példány kelt el, amely összesen hatmillió forint bevételt jelentett, és a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat illetékese azt nyilatkozta, hogy karácsony előtt több tízezer példány készítését tervezik. Az emlékezetes Koós János is hozzászólt a fesztivál eredményeihez, hangsúlyozva, hogy a zene palettáján a komolyzenei értékek iránti érdeklődés is fontos lenne.
Az Alföld című folyóirat kritikája, amely a fesztivált elmarasztalta, nyilvánvalóan nem mérte fel a rendezvény valódi jelentőségét. Sok dal, amely a színpadra került, valóban sokáig élni fog. Hatvan év elteltével is megemlítjük a „Hol jár az eszem?”, „Más ez a szerelem”, „Még fáj minden csók”, „Mi fáj?”, „Nem leszek a játékszered” és a „Nincsen olyan ember” című dalokat mint örökzöld slágereket.
A fesztivál a Kisstadionban, különösen a Gitárpárbaj rendezvényén is nagy visszhangot váltott ki. Szörényi Levente csak a fiatal közönségnél akarta elérni a sikert, hangsúlyozva, hogy nem kívánják a régi sikeres dalokat utánozni, hanem új tartalmakat szeretnének kínálni a közönségnek. A szakma neves képviselői, mint például Gonda János és Petrovics Emil megértették a fesztivál jelentőségét, amely új lehetőségeket nyitott meg a magyar tánczene számára.
Az Ifjúsági Magazin kritikája pedig azt sugallta, hogy a program csak a hagyományos társadalmi témákat tükrözte, amelyek a mély magány, a hűtlen elhagyás és a fájdalmas érzelmek köré összpontosultak. A düh és csalódás érzése, amely a dalokból kisugárzott, széles körű társadalmi diskurzusra adott lehetőséget, és éreztette, hogy a közönség bővülő érdeklődésének új utakat kell keresnie.
A Táncdalfesztivál tehát nem csupán egy zenei verseny volt, hanem egy újfajta kulturális esemény, amely megváltoztatta a zene és a társadalom viszonyát Magyarországon, megnyitva az ajtót a fiatal tehetségek előtt, és egy új zenei korszak kezdetét jelentette.
