Új összefogás szükségessége a politikai tájban
Az országgyűlési választások óta eltelt közel négy hónapban a parlament és a kormány működését sikerült megkezdjük, ugyanakkor a helyzet nem mentes a zökkenőktől, témák kavarodása és politikai feszültségek jellemzik, például az államfőügy körüli viták. A jelenlegi helyzet egészét tekintve a Tisza-kormány iránti bizalom azonban szinte töretlen, míg az egykori demokratikus ellenzéki pártoknak, amelyek kiszorultak a parlamentből, még mindig nem sikerült megtalálniuk az új politikai színterükhöz legjobban illeszkedő szerepüket.
Igazságtalan lenne habzsolni magunkat azzal a kijelentéssel, hogy a parlamenti képviselet elvesztése következtében a pénzügyi támogatásuk is elapadt; ez hozzájárul ahhoz, hogy hangjuk alig hallatszik a közéletben, bár mindez nem gátolja őket abban, hogy véleményt formáljanak időszerű közpolitikai problémákról. A Tisza-népfront létezése komolyan befolyásolta a kormányt támogató csoportok erejét, ami tovább rontja az ellenzék helyzetét.
A Tisza miniszterei a felnőtt Magyarország helyreállítására és az Orbán-rendszer végelszámolására irányuló programra alapozva határozták meg magukat, és erre építik az elérendő célokat. A nemzeti vagyon visszaszerzése megkezdődött, első feljelentések is születtek a törvénytelenségek gyanújával kapcsolatban, és a hatóságok tevékenyen dolgoznak a megoldáson. Az Orbán-rendszer elutasítása által fűtött egység a különböző politikai elkötelezettségű emberek körében, legyenek azok konzervatívok, liberálisok vagy baloldaliak, kell, hogy megerősítse az elvárást a magyar társadalom működőképessége iránt.
Ugyanakkor a következő időszak átalakítja a pártrendszert Magyarországon. Nem annyira a pártok önértékéről van szó, hanem a társadalmi-gazdasági kihívásokra adott válaszaink sokaságáról, amelyek tükrözik az értékeket és érdekeket, és amelyek békeidőben párhuzamosan haladnak. Az áprilisi választások új szituációt teremtettek: a Tisza képviselte politikai rendszerváltás prioritása felülírta a jövőbeli érdekek képviseletét. Ezért néhány párt, mint a Momentum és az MSZP, a választás mellőzése mellett döntött, míg mások, például a Demokratikus Koalíció, a Kétfarkú Kutya Párt és a Jobbik, aktív szereplői lettek a politikai színtérnek.
Az Orbán-rendszer elleni küzdelemben megjelenő politikai alakok, mint Hadházy Ákos és Jakab Péter, szintén a közélet perifériájára kerültek, a küzdelmükért a választásokon való részvételük ellenére is. E szereplők jelenlegi helyzete figyelmeztet arra a kérdésre, hogy vajon valóban tartós állapot állt-e be, vagy a magyar politikai élet gyakorlatilag egypárti rendszerbe roskadt.
Az Orbán-kormány melletti oldalról a politikai színtéren fennálló tudatos szándék is észlelhető, amely a korábban parlamenti szerepet betöltött politikai csoportokat kívánja a háttérbe szorítani. Magyar Péter nyíltan kijelentette, hogy az elmúlt tizenhat év politikai szereplőivel, még ha azok ellenállással léptek is fel, nem kíván kooperálni. A régi Fidesz-káder szerepe, valamint a Tisza képviselői is alávetették magukat a diszkussziónak, hogy ezek a személyek egy közös szerkezet részei voltak, amely legitimálta a maffiarendszert, megerősítve a kérdést, hogy vajon valóban reformálható-e a statikus helyzet.
A jövőbeli alkotmányozási kérdések, államfőjelölések és törzs kérdések a közéleti diskurzus újraélesztésének lehetőségeként szolgálhatnának. A civil szervezetek, amelyek a tisztességes közéletért vívott harcukkal tért hódítottak, szintén részesedhetnek e párbeszédben, hiszen az, hogy „csak Orbán és a Fidesz ne jöjjön vissza”, hosszútávon biztosan nem elegendő. A Tisza-kormány népszerű intézkedésekkel igyekszik támaszkodni a különböző társadalmi csoportokra, viszont a korábbi demokratikus ellenzék pártjainak szerepe és részvétele döntő jelentőséggel bír.
Az egykori demokratikus ellenzék pártjainak jövője egy új politikai érdekképviseleti rendszer kiépítésén múlik, amely megfelel a tagolt társadalom szükségleteinek. Eddigi intézkedéseik és stratégiáik inkább a marginalizálódáshoz vezettek, mintsem a hatékony közösségi képviselethez. A Momentum, a DK, az MSZP, a Kutyapárt és a Jobbik eltérő irányokba mozdultak el, a kínált együttműködés inkább rivalizáláshoz vezetett, aminek a választópolgárok is tanúi voltak. Az együttműködések nem váltak hitelessé, és ez valószínűleg a legfőbb oka e pártok kudarcsorozatának.
Elérkezett az idő, hogy felismerjék: ha a demokratikus értékrendet képviselő csoportok nem tudnak egyesülni egy közös, felsőbbrendű cél érdekében, akkor végül a periférián maradnak. Egy új, demokratikus elkötelezettségű politikai közösség megteremtése nem csupán politikai önérdek kérdése, hanem a társadalom normális működésének elengedhetetlen eleme. A Tisza ellenzékeként jelenleg a parlamentben lévő pártok nem alkalmasak erre a szerepre, tudatában kellene lenniük ennek a felelősségnek.
Több politikai szereplő talán még nem ismeri fel az új politikai közösség megjelenésének szükségességét. A jelenlegi végeredmény azonban az lesz, hogy egy új csapat, amely reprezentálni tudja a társadalom többségét és értékrendjét, nélkülözi a tudatosságot. Éppen ezért a demokratikus értékek iránt elkötelezett politikai szereplőknek sürgetően el kellene kezdeniük az új politikai közösség kiteljesedéséért végzett munkát, mert ha elérkezik az idő, hogy a közéleti diskurzus új élénkítése válik szükségessé, akkor lehet, hogy már késő lesz.
A szerző egy rendszerváltó szocialista.
