Nyitva maradt a népirtás kérdése a grönlandi kényszerített fogamzásgátlási program után
Két szakértői elemzés súlyos emberi jogi sérelmeket állapított meg a több ezer inuit nőt és lányt érintő dán eljárássorozat ügyében. Népirtásról egyik megállapítás sem beszélt, de akadnak olyan feltételezések, amelyek szerint egy komolyabb jogi bizonyítási eljárást követően akár erre a jogi következtetésre juthatnak. Nuuk egyelőre nem ítéletet szorgalmaz, hanem megbékélésre törekszik.
A dán és grönlandi kormány által felkért szakértők két külön jelentést készítettek arról, hogy a főként az 1960-as és 1970-es években végrehajtott beavatkozások sértették-e az emberi jogokat, illetve alkalmazható-e rájuk a népirtás jogi kategóriája. A válasz az első kérdésre egyértelmű igen: a beleegyezés nélkül végzett fogamzásgátlás súlyosan megsértette az érintett nők magán- és családi élethez, testi önrendelkezéshez és emberi méltósághoz fűződő jogait.
A programban 1966 és 1991 között legalább négyezer grönlandi nő és lány kapott méhen belüli eszközt vagy fogamzásgátló injekciót, sok esetben tudomásuk vagy beleegyezésük nélkül. Egyes érintettek tizenkét évesek voltak. A 2025-ben lezárt közös dán–grönlandi történeti vizsgálat szerint a politika kifejezett célja a születésszám és a családméret csökkentése volt, amit a dán hatóságok a modernizáció eszközeként kezeltek. A dokumentált következmények között súlyos vérzés, fertőzések, hegesedés, méheltávolítás és meddőség is szerepel.
A jogi vita a szándékon múlik
A népirtási egyezmény nemcsak tömeges gyilkosságot tilt, hanem egy védett csoporton belüli születések megakadályozását célzó intézkedéseket is. A minősítéshez azonban bizonyítani kell a csoport egészben vagy részben történő megsemmisítésének szándékát. Dalee Sambo Dorough inuit jogi szakértő és Miriam Cullen koppenhágai jogász arra jutott, hogy a rendelkezésre álló anyagból önmagában nem bizonyítható ilyen szándék. Szerintük ugyanakkor a teljes dán politikát – például inuit gyermekek dán családokhoz helyezését – együtt vizsgálva a genocídium továbbra is lehetséges jogi következtetés lehet.
Dorough és Cullen szerint észszerű feltételezni, hogy Dánia már 1969-ben tudott a program kockázatairól, mégsem tett meg minden lehetséges lépést annak megakadályozására. Ezt azonban csak illetékes bíróság mondhatná ki. Jonas Christoffersen, a Dán Emberi Jogi Intézet korábbi vezetője és Jensine Nedergaard pszichológus külön jelentése ezzel szemben azt hangsúlyozta: nincs bizonyíték arra, hogy valamely hatóság a grönlandi népesség kiirtásának szándékával járt volna el.
Bocsánatkérés és kártérítés után jöhet a megbékélés
Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök megbékélési bizottság létrehozását kezdeményezte, melynek feladata a teljes történelmi igazság feltárása lenne. Mette Frederiksen dán kormányfő támogatásáról biztosította a kezdeményezést. Koppenhága már 2025-ben hivatalosan bocsánatot kért azoktól a nőktől, akik rendszerszintű diszkriminációt szenvedtek el, a dán parlament pedig az idén személyenként 300 ezer koronás kártérítést hagyott jóvá.
Nuukban ugyanakkor több függetlenségpárti politikus úgy véli, hogy a kérdést nemzetközi bíróságnak kell eldöntenie. A Siumut párt nyíltan ezt követelte. Az érintett nők képviselői közül többen kifogásolták, hogy a jogi értékelésben túl kevés grönlandi és inuit szakember vett részt.
A két jelentés közötti különbséget élesíti, hogy a szakma képviselői nem egyformán ítélték meg őket. A Christoffersen–Nedergaard-jelentést egyes külső szakértők szerint nem felelt meg teljesen a tudományos elvárásoknak, ezt a szerzők visszautasították. A grönlandi igazságügyi tárca közlése szerint ez a változat nem teljesítette maradéktalanul az eredeti megbízást.
A megbékélési bizottság várhatóan nemcsak jogi iratokat, hanem személyes vallomásokat és az asszimiláció más eszközeinek történetét is vizsgálja majd. Az ügy geopolitikai érzékenységét növeli az Egyesült Államok fokozott érdeklődése Grönland iránt. Donald Trump kormánya többször felhasználta a dán gyarmati múlt sérelmeit saját politikai érvelésében, miközben Nuuk vezetése igyekszik különválasztani az áldozatok igazságtételét a sziget jövőjéről folyó nagyhatalmi vitától. A jelentések nem mondták ki, hogy Dánia népirtást követett el, azt viszont egyértelművé tették, hogy súlyos és tömeges jogsértések történtek, amelyek jogi és politikai következményeinek lezárása még messze van.
