MAGYAROK ÉS MÁS HEGESZTÉSI ANOMÁLIÁK
Már megint a szerelővel kellett beszélnem: a 18 éves Fordom, amelyet körülbelül tíz nappal a határidő előtt vittem be a szervizbe, újra megbukott a vizsgán. A szerelő körmondatokban magyarázta a hibát, azt állítva, hogy a fékpedál és a fékpofa problémás, és a hegesztési anomáliák nyújtották az eddigi csúszásokat. Egyértelműen hazudik, és jól tudom, hogy akitől ennyit hallok, az valójában eltitkol valamit. A helyzet ismerős, még nem értem, miért történik mindez. Mindig pontosan és időben fizettem, és tiszteletteljesen beszéltem, még kezet is fogtam mindenkivel. Két napja hagytam ott, és több mint négy hete nem láttam a kocsimat, benne a szerszámokkal, amikre szükségem lenne, hogy dolgozni tudjak. Az ügynökség, amely munkát keresett nekem, mivel nem várhatták meg az én balfácánkodásomat, már el is ment. Négy hete várok, és ezt már nem tudom elviselni. Apátiába süllyedtem, üvöltöttem a falnak, sőt idegösszeomlásom is volt. A problémám pedig valós.
Lehet, hogy ez rám is vonatkozik: azért történik mindez, mert magyar vagyok Kelet-Európából. Az angol nyelvem nem elég jó, és másodvonalbeli vagyok, bárki bármit mond. A reputációnk romokban hever, bolondok közé születtem, és erről nem tehetek. Bolondok vettek körül, amikor otthon éltem, ez lett a védjegyem. Néhány hónapja részt vettem egy magyar rendezvényen, ahol stand-up est volt. Szégyent éreztem, mert az előadás olcsó volt, és senki nem háborodott fel. Megszokták a honfitársaim, hogy nekünk ez jut, mint a kutyáknak az asztal alá hulló csont. Egy észlelés, amely furcsa érzéseket vált ki, ami körülbelül 25 éve, Párizsban is így volt, amikor egy magyar misére véletlenül betértem.
Ahogy leteszem a telefonomat, visszatekintek a képernyőre, ahol éppen Krasznahorkai székfoglaló beszéde zajlik Svédországban. Az, hogy bolondok közé születtem, az ő szavai, és mindezt tökéletesen értem. Miközben az olajos, büdös műhelyben érzem magam, az akadémiai teremben a magyar géniuszt nézem, amely ellentétpár. Hogyan nézhet ránk a világ, ha rólunk hallanak, amikor Nobel-díjat kapunk, amit csak pár matrica ünnepel Budapesten? Ötvenezer ember a tízmillióból, és ne felejtsük el, hogy külföldiek is nézhették a beszédet, így tovább csökkentve a magyarok arányát.
Egy barátnőm, aki vezető pozícióban dolgozik Londonban, nem a női mivoltát emelte ki, hanem a kelet-európai akcentusát, amikor a karrierje nehézségeiről kérdezték. Hogyan is gondolhat rólunk a világ, ha mi magunk is így vélekedünk? Mire tarthat minket a világ, ha ennyi mindent gondolunk magunkról?
A magyarok körüli hírek tele vannak bűnügyekkel, politikai harcokkal és egyéb negatív elemekkel, és fáradt vagyok ebben a közegben. Viszont itt van ez az őszinte ember, és szeretettel tekintek rá, mert valahol összeköt minket a közös nehézség. Talán emiatt kapok majd egy ingyen croissant egy francia kávézóban, mert hallottak rólunk. Mint Faludy, aki szintén szenvedett emiatt, de végül őt megölelték, mert értették, honnan jött. De ki vagyok én ebben a történetben?
Áldozathibáztatás, önáldozat-hibáztatás – nem fogom szégyellni magam olyan dolgok miatt, amikhez semmi közöm. Magyar vagyok, a gyönyörű nyelv őrzője, Bartók és Kodály rokona, Faludy barátja és számos más nagy név kapcsolódik hozzám. Nem érdekel, hogy átvernek, és nem hajlandó lesunnyogni a fejem. Tisztában vagyok a saját identitásommal, és nem lehet lenyomni.
Egyszer csatornapucolóként dolgoztam, ami monoton munka volt, azonban a különböző helyszínek mindig egyfajta szabadságérzetet adtak. Egy nap egy kis házikóhoz érkeztem, ahol a tulajdonos hölgy kedvesen megkínált egy kávéval. A férje viszont láthatóan nem örült a látogatásnak, és egyik pillanatról a másikra megváltozott a légkör, amikor kiderült, hogy magyar vagyok. Az úr nem akarta elfogadni a jelenlétem, de végül mégis beszélgetésbe elegyedtünk, és felfedeztük a közös zenei érdeklődésünket Liszt személyén keresztül. A találkozás ünnep volt, mindketten megtapasztaltuk, hogy egy kapcsolatban a közös gyökerek erőt adhatnak, és ezt nem szabad elfelejtenünk.
A világ előtt sokszor úgy tűnhet, hogy számunkra csak negatív tapasztalatokat tartogat, de mindezzel együtt itt vagyunk, mint élő kapcsolatok, akik viszik a szellemiséget, amely közös. Liszt, Krasznahorkai, Karikó – ők és mi is útlevelek vagyunk, amit sok ember valaha látott. Úgy kell viselkednünk, hogy ezt a tiszteletet és lehetőséget ne rontsuk el!
Forrás: nepszava.hu/3305236_magyarok-es-mas-hegesztesi-anomaliak
