Kezdőlap Külföldi hírek Itt az ideje az ügyészi szervezet átvilágításának

Itt az ideje az ügyészi szervezet átvilágításának

által Levente
Itt az ideje az ügyészi szervezet átvilágításának

Kiss László: Itt az ideje az ügyészi szervezet átvilágításának

Kiss László, Óbuda korrupcióval gyanúsított volt DK-s polgármestere hosszú Facebook-bejegyzést írt Fürcht Pálhoz, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetőjéhez címezve. A polgármester a bejegyzésben arról írt, hogy át kellene világítani az ügyészi szervezetet, mert szerinte Fürcht Pál „nem áldozat, hanem a Fidesz-rezsim egyik kulcsfigurája”, és „amikor apró porszemként állítja be magát, akkor hazudik”.

Azt is állította: „Éveken át nemcsak mindenről tudhatott, hanem szervezőként vehetett részt a disznóságokban.”

Kiss László – aki azt állítja, hogy az ellene hivatali vesztegetés elfogadása gyanújával indult büntetőeljárás koncepciós – tegeződve fogalmazott meg egy sor kérdést Fürcht Pál részére. A személyes viszonyt azzal indokolta, hogy neki is köszönhetően 9 hónapot ült.

Olyan kérdéseket fogalmazott meg, mint például: „Ki adott parancsot a 2020 óta tartó törvénytelen lehallgatásunkra – tudod a két Gergőére (Karácsony, Őrsi), az enyémre, Sanyiéra, Petiére, Andriséra és Tibiére?”

„Amikor a Mikó nevű fideszes provokátort az ügyemben használtátok, erről ki döntött?”

„Ki döntött arról, hogy Kiss Ambrusnál házkutatást kell tartani?”

„Ki és mikor döntötte el, hogy megpróbálja a halálba vegzálni Iványi Gábort?”

„Ki döntött arról, hogy nem májusban tartóztattok le, ahogyan a hírek szerint a helyi Fidesznek ígértétek?”

„Végülis lehallgattátok az ügyben kérdéseket feltevő Tóth Ákos újságírót?”

Kiss László az áprilisi országgyűlési választások után lépett ki a DK-ból.

Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője június közepén nyújtotta be lemondását, amit elsődlegesen az úgynevezett aranykonvoj ügyben a közte és a KNYF nyomozásának felügyeletét ellátó Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya közötti nézetkülönbségekkel indokolt.

A Legfőbb Ügyészség akkori közleménye szerint az ügyben egyes nyomozástaktikai kérdésekben alakult ki szakmai vita a KNYF és a szakfőosztály vezetője között, később azonban kiszivárgott Fürcht Pál részletes indoklása az ügyek politikai befolyásolásával kapcsolatban.

Ezt is kedvelheted

Rólunk

Nem csupán egy híroldal vagyunk – egy olyan tér, ahol a kritikus gondolkodás megkérdőjelezi a hagyományos nézőpontokat és a kliséket. Minden cikkünk egy meghívás arra, hogy más szemmel tekintsünk a világra, mélyebben vizsgáljuk meg a fontos témákat, és túllépjünk a pillanatnyi címek felszínességén.

Legfrissebb hírek