Gyárfás Endre: Apáczai Akadémiát akar – Részlet a regényből
Gyárfás Endre regényes életrajza 1978-ban első alkalommal jelent meg a Gondolat Kiadónál. Az Apáczai Csere János (1625–1659) születésének 400. évfordulója alkalmából újra napvilágot látó kötet most e-könyv formájában érhető el. A mű olvasmányosan mutatja be az erdélyi magyar pedagógus és filozófus, kálvinista teológus életét, valamint a magyar nevelésügy és az anyanyelvi tudományos ismeretterjesztés terén végzett úttörő munkásságát, amelyet politikai konfliktusok kísértek végig.
„Három-négyszáz forint egy professzornak?! – kiáltott fel Barcsay Ákos. – Apáczai uram, csodálatra méltóan szerény, puritánsága még akkor is világítana, ha nem beszélne róla. De annyi fizetségért idegen országból nem hozhatunk jeles tudóst; a magunk nemzetében és felekezetében pedig gyéren találunk alkalmasat.”
A kolozsvári iskola rektora, Apáczai Csere János a fejedelem ezüstsarkantyúját, kordováncsizmájának ráncait nézte, tekintetét a csillogó csatokon, gombokon át a sűrű fekete szemöldökig emelte. „Ha másunnan nem – mondta –, a szegény Skóciából mindig hívhatunk tudós embert, nem olyan mohót, mint nálunk Basirius Izsák, de legalább akkora tudásút. A külhoni professzorok nemigen törődnek a magyar nemzet előmenetelével.” Barcsay Ákos folytatta: „Nagyságod azt is mondja, gyéren találunk alkalmasat a mieink között. Így igaz.”
Apáczai felvetése a tudomány védelméről és műveléséről különös delikátuma a beszélgetésnek: „Azt szeretném, kegyelmes uram – mondta –, hogy a tudomány legyen az a kifogyhatatlan kincs, ami fenntartja, élteti az országot. Hollandusok, németek mutatják a példát. Az univerzitás nekünk még távoli. De az akadémia egy lépcsőfokkal közelebb visz hozzá.” Barcsay Ákos ezt hallva válaszolt: „Nekem a védelem a legfontosabb. Erdélyt kell megvédenünk.”
„Erdély nemcsak hegyeket, folyókat, bányákat, városokat jelent. Elsősorban embereket. Én a tanult emberek védelmét kívánom.” Apáczai szavai a tudás és az oktatás fontosságát hangsúlyozzák, míg Barcsay a védelmet politikai kontextusban értelmezi. „A tanult embereket másképpen is meg kell védeni,” érvel Apáczai, és kifejti, hogyan látja a diplomás fiatalok megbecsülésének fontosságát az ország jövője szempontjából.
„Istenben boldogult Bethlen Gábor urunk a református papságot már nemessé tette,” mondja Apáczai, megállapítva, hogy a tanítók, akik a tudást közvetítik, szintén megérdemlik a megbecsülést és az elismerést. Az értekezés arra irányul, hogy a tudás hatalma mellett az elismerés is elengedhetetlen a lelkesedés fenntartásához.
Barcsay Ákos, az erdélyi fejedelem, hangsúlyozza, hogy milyen nehéz a helyzet, amiért a tudományos törekvések sokszor háttérbe szorulnak: „Annyira erős-e szívében az istenhit, hogy nem hiszi el, nem látja be, miféle malomkövek közé kerültünk?” Apáczai válasza bátorító: „A hit is csak akkora bennem, amekkora az életben maradásra elegendő. De ha akadémiát teremtünk, az nem haszontalan.” Szavai erőt adnak, ugyanakkor megmutatják a történelmi helyzet nehézségét.
A diskurzus mélyebb értékelése során Apáczai az alkotás és a jövő generációk számára való nyitottság jelentőségét hangsúlyozza, miközben Barcsay Ákos merengve kérdőjelezi meg a dolgok valóságát, de a kormányzati hatások ellenére is van lehetőség a fejlődésre. „Ha jöhet óriási vihar, eltörölheti akadémiánkat a föld színéről. Ám ha újra kiderül az ég, utódaink tudni fogják: itt akadémia állt.”
Az értekezés végén Barcsay megjegyzi: „Hibátlan az érvelése, doktor uram. Hibátlan, meggyőző, mint mindig.” De a jövőt illetően a bizonytalanság örök kérdése ott lebeg a levegőben, hogy tényleg lesz-e alkalmunk élni ezen álmokkal, reformokkal és tudományos törekvéseinkkel.
Forrás: nepszava.hu/3301089_gyarfas-endre-apaczai-akademiat-akar-reszlet-a-regenybol
