Donald Trump: A háború árnyai a második mandátumban
Donald Trump, akinek elnöki megbízatása alatt már most is a demencia jeleit mutatja, a második ciklusában komoly vágyat érezhet egy történelmi konfrontációra. Ez az irányvonal távol áll attól, amit az Egyesült Államok alapításakor, és az azt követő választási kampányok során hirdettek. Az amerikai külpolitika történetéből a nyílt beavatkozások, zsarolások és ultimátumok nem tartoztak a megszokott eszközök közé. Az Egyesült Államok korábban nem vetette be hadseregét saját nagyvárosai ellen sem, ám a jelenlegi helyzet ezt már nem mondható el.
George Washington, az ország első elnöke, 1797-ben, második mandátuma végén, restaurálódott a virginiai otthonában, ahol tanácsokat adott a fiatal államszövetségnek, hogy az ország maradjon semleges a nemzetközi konfliktusokban. Washington figyelmeztetett, hogy a beavatkozás más hatalmak befolyásának növekedéséhez vezethet, ezzel gyengítve a köztársaságot.
Az Egyesült Államok története során, még a világégések idején is, Washington nézetei komoly hatással voltak a vezetésre. Woodrow Wilson 1916-ban éppen azzal nyert választásokat, hogy megígérte, hogy megőrzi az ország semlegességét az I. világháborúval kapcsolatban. Később pedig Franklin D. Roosevelt is hasonlóan cselekedett, amiért a japánok támadása Pearl Harborban nélkülözhetetlen volt Amerika háborúba lépéséhez. Ironikusan, most pedig az amerikai diplomácia honlapján pénzjutalmat ígérnek az „antifa” nevű, szélsőségesnek titulált csoport bizonyítékainak felkutatásáért, miközben Amerika gyakorlatilag a fasizmus ellen harcolt a második világháborúban.
Az USA belső politikai atmoszférája, különösen Trump támogatói köreiben, azt mutatja, hogy sokan pénzkidobásnak tartanak bármiféle nemzetközi akciót, legyen szó háborúkról vagy segélyezésről. Trump választási kampányában világosan bírálta elődeinek külpolitikáját, hangsúlyozva az ország óceánokkal való körülvételét, amely védi az Egyesült Államokat a közvetlen fenyegetésektől.
Az izolációs politikától a militarizmus felé
Az izolacionizmus elve sokáig irányadó volt, de a modern világban, amikor Észak-Korea atomrakétái már az Egyesült Államok területét is elérhetik, a tézis érvényessége megkérdőjelezhető. Miután Trump visszatért a Fehér Házba, gyorsan megváltoztatta a hangvételt. Az új nemzetstratégia szerint Amerika célja, hogy megőrizze szuperhatalmi státuszát, katonai és gazdasági szempontból is. Hogy mennyire elképzelhetetlenül brutális erőre van szüksége ehhez, azt Trump saját viselkedése mutatja.
Miközben megvetéssel követeli a Nobel-békedíjat, Trump olyannyira elkölti politikai tőkéjét, hogy a háborúkat a „menyországba” vezető útnak tekinti. Ezen a téren kiszivárgott információk szerint már első elnöksége alatt is megpróbálta kijátszani az amerikai katonai erőt az alacsonyabb szintű hadműveletek érdekében, mint például a mexikói drogkartellek laboratóriumainak rakétatámadása. Az ilyen megfontolások azonban a nemzetközi jog teljes figyelmen kívül hagyásával álltak szemben, és kérdésessé vált, hogy kinek az érdekeit képviseli valójában.
A Trump-adminisztráció körüli irányváltások és a hadsereg lehetséges „háborúügyi minisztériummá” való átalakítása egy mélyebb és aggasztóbb elgondolkodásra készteti az Egyesült Államok katonai vezetőit. Például Alvin Holsey tengernagy, aki a Latin-Amerika felett rendelkező erőket irányította, lemondott, miután ellenezte a katonai akciókra vonatkozó parancsokat.
A konfliktusok utáni világ?
Jó lenne tudni, hogy Trump adminisztrációja mit gondol a hosszú távú kapcsolataikról hagyományos szövetségeseikkel. Az Egyesült Államok katonai költségvetése átlépi az 1000 milliárd dollárt, amely mögött erős, egyetértő nemzeti támogatottság áll. Ám Trump felfogása szerint a seregnek meg kell mutatnia para militarista mivoltát, úgy tűnik, hogy semmi nem elég, a béketeremtés sehol sincs a fókuszban. A közel-keleti geopolitikai helyzetet figyelembe véve, az olajhoz való hozzáférés védelme dominál, míg a békés megoldás háttérbe szorul.
Ha Trump valóban vallásos lenne, talán felfedezhetné, hogy mit jelent a béke ellentéte, ám ez a gondolat egyelőre elhanyagolható. Az Európai Unió, Kanada, Japán és Dél-Korea a saját útját kezdheti járni, s ha elérkezik az igazság pillanata, valószínűleg nem fogják sietve kiszolgálni Amerikát. Most pedig, míg az Egyesült Államok új repülőgép-hordozókat épít, Kína már töredékáron fejleszti azokat a rakétákat, amelyek képesek megsemmisíteni ezeket a flottákat.
Trump nyíltan támogatja a nacionalista politikát, ami más országok érdekellentéteivel feszültséget fog generálni. A régi világ rendje, amelyre a II. világháború után építettek, éppen most kezd meginogni, és az amerikai külpolitikai irányvonal eddig tartó eredményessége is kérdések elé áll.
Nem szabad elfelejteni, hogy Trump kormánya alatt olyan súlyos zsaroló politikát folytatott, amelyik nemcsak az Egyesült Államok biztonságát, hanem a nemzetközi közösség bizalmát is aláássa. Amennyiben a mostani helyzetet veszélyesnek érezzük, a következő lépés éppen hogy a mandátumának második felében még kockázatosabb döntéseket hozhat. Ahogy Putyin gondolkodása is megjelenik a nemzetközi politikai tájban, úgy Trump is feszültséget szíthat, amely megváltoztathatja a világ arculatát, önző érdekeivel.”
Forrás: nepszava.hu/3305542_donald-trump-es-a-mennyorszag
