Kiút a baloldalnak
Vlagyimir Putyin revansista külpolitikája, birodalmi álmai és az Ukrajna ellen indított háborúja egyesek szerint újra a hidegháborús időszak Kelet-Nyugat ellentétéhez vezetett. Ugyanakkor közhelyszerűen kirajzolódik, hogy a Szovjetunió szétesését követő évtizedek során a globális szinten sokkal inkább domináló szerepet öltött az Észak-Dél szembenállás. A világ északi felén található, jómódú államok és a harmadik világ létminimum alatt tengődő népe között éles vagyoni egyenlőtlenségek torekszenek felnőni, amely evidens társadalmi feszültségeket generál.
Ezek a feszültségek erőteljesen megjelennek a masszív migrációs hullámok révén is, amely a nyomor, a korlátozott természeti erőforrásokért vívott fegyveres konfliktusok és a klímaváltozás következményei miatt robbanásszerűen nőtt. Az ilyen jelenségek mellett a nagytőke is megindult a fejlődő országok felé, ahol rendkívül olcsó és gyakran képzetlen munkaerőt találnak. E tendenciák eredményeként a szociáldemokrata politikai formációk érintett országokban marginalizálódtak, míg a szélsőjobboldal egyre hangosabbá és erősebbé vált.
A több mint egy évtizede futó menekülthullám óriási terheket rótt a befogadó országok szociális ellátórendszereire. A közvetlen tapasztalatok alapján a német nyelvterületen például éles feszültségek alakultak ki a jövevények és az autochton lakosság között. Az Alternatíva Németországért elnevezésű, idegengyűlölő retorikával operáló párt folyamatosan közeledik a berlini hatalom átvételéhez, rombolva az 1945 óta fennálló politikai tabukat, nemcsak a közbeszédben, hanem a gyakorlatban is. Hasonló feszültségek tapasztalhatóak a brit szigeteken is; ott a bevándorlók által elkövetett erőszakos bűncselekmények, amelyek közfelháborodást szültek, éppúgy a munkáspárti kabinet stabilitását veszélyeztetik.
Az elkényelmesedett európai baloldal számára eddig nem volt valós megoldás a nemzeti kormányokat a „harmadik világ” felé való kivonulásra kényszerítő oligarchák magatartására. Ezen reakciók következményeként a munkavállalókat képviselő szakszervezetek jogfosztáson mennek keresztül, a társadalmi ellátórendszerek leépülése pedig a keresetek csökkenését hozza magával. Az évtizedek óta hatalmon lévő szociáldemokrata vezetők, mint Tony Blair és Gerhard Schröder, a nagytőkének való behódolás kísérletét tették, ám ez a szociáldemokrácia alapvető hitelességének elvesztéséhez vezetett. Ebből következően a csalódott emberek a szélsőjobboldal populista ígéreteire találnak menedéket.
Ahhoz, hogy Eduard Bernstein mai utódai visszaszerezhessék tekintélyüket, el kell fogadniuk az internacionalizmus már megbukott, de még mindig releváns elveit. Globálisan kell gondolkodniuk, mivel a harmadik világban uralkodó életkörülmények javítása elengedhetetlen a migrációs áramlások kezeléséhez és a nagytőke zsarolási potenciáljának csökkentéséhez. Ez nem csupán a fehér ember kolonializmus miatti bűntudatát reflektálja, hanem a jövőkép keresését az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében.
