Az Évszázados Barátság Nyomai
Valamikor régen, a Tungsram férfikórus tagjaként édesapámnak volt lehetősége utazni, ami a nyolcvanas években igazi különlegességnek számított. A kórus tagjaként több helyszínen is felléptek, beleértve Németországot is, ahol sok más férfikórussal baráti kapcsolatokat ápoltak. így fűződött apám életéhez Paul, aki a Baden-Württemberg tartományban található Weinstadt városában élt. Barátságuk különlegessége talán éppen az volt, hogy mindkettőjük neve Pál volt, ami szimpatikus összekapcsolódást teremtett, bármilyen nyelven is beszéltek.
Apám már régóta levelezett Paullal, és ahogy én is elkezdtem németül tanulni, hamarosan átvettem a levelezés irányítását. Fordítottam el apám üzeneteit, majd saját élményeimet is belecsempésztem, mintha Paul a második apám lenne, aki minden évben meglepett egy különleges képeslappal a születésnapomon.
Az Első Külföldi Utam
Tiniként egy nyári hétvégét töltöttem Pauléknál, ami életem első egyedüli külföldi utazása volt. Busszal Stuttgartig utaztam, majd onnan Weinstadtra, ahol Paul és felesége, Ingrid vártak. Tíz napot töltöttem náluk, megismertem a lányukat, Angélát, és az unokáikat is. Weinstadt festői borváros, dimbes-dombos szőlőültetvényekkel és középkori hangulatot árasztó fagerendás házakkal. Paul, a vidám és megfontolt ember, sajátos tehetsége volt, hogy madárhangokat utánozzon. Kislányként varázslatosnak tartottam ezt, hiszen ő valóban tudott beszélni a madarakkal, akik visszacsiripeltek neki.
Értékes Pillanatok
Később, a nyolcvanas években Paulék többször meglátogatták családunkat Magyarországon. Ekkor jöttem rá, hogy a nyelv nem számít, hiszen egy német férfi képes volt a magyar madarakkal is kommunikálni. Egy eset során ellátogattunk egy idős bácsihoz, Kristóf bácsihoz, aki 1956-ban hagyta el Magyarországot. Ő is magyar volt, és boldogan mesélt nekem az élete történeteiről, ami aznap a legmeghatóbb pillanatom volt, hiszen a magyar nyelv összekötött minket.
Új Kapcsolatok
Amikor nagykorúvá váltam és befejeztem a gimnáziumot, Paul segítségével egy stuttgarti német családhoz kerültem au-pair lányként. Paul és Ingrid születésnapomra látogattak el, és közösen ünnepeltük a tizenkilencedik születésnapomat. Olyanok voltak számomra, mint a második szüleim, mivel az egyetlen lányukkal, Angélával a kapcsolatuk megszakadt. Én lettem a pflegetochter, a nevelt lányuk.
A Képeslapok Kincse
Ahogy teltek az évek, én is változtattam iskolát és lakóhelyet, de a születésnapi képeslapok sosem maradtak el. Minden alkalommal, amikor megérkezett a postaládába Paul gyönyörű írása, egy különleges melegség töltött el, és tudtam, hogy rám gondoltak. A képeslapok a gyerekkorom szívbemarkoló emlékei lettek, melyeket örömmel olvastam újra és újra. A kézzel írt sorok és a kék, piros, zöld tollakkal díszített küldemények mindig életre keltették az emlékeket.
A Végső Átmenet
Tavaly érkezett az utolsó képeslap, Ingrid írt, hogy Paul elhunyt. Az utolsó levél, amelyben még boldogságot kívánt, de a szomorú hírt csak később tudtam meg. Ekkor értettem meg, hogy valami véget ért, és a születésnapomra már nem érkeznek többé képeslapok. Többször írtam Ingridnek, de válasz már sosem jött. Aztán egy nap Angéla, a lányuk keresett meg, hogy ugyancsak szomorú híreket hozzon: Ingrid is elment. Angéla mesélt a családi kapcsolataikról, és bár nem ítélkeztem, bátran őriztem Paul és Ingrid emlékét a szívemben.
Most minden születésnapomon előveszem a régi képeslapokat, megszagolom és elolvasom őket, tudva, hogy Paul mindig gondolt rám, amikor a tollat a kezébe vette és szépen megfogalmazta kívánságait.
Forrás: nepszava.hu/3304802_azok-a-szep-kepeslapok
