Az Idő Felemészt és Kihívásokkal Teli Monitorozása a Világban
Salvej Balle „A térfogatszámításról” című regényfolyamának főszereplője, akinél az idő fogságába kerülés nem csupán egy szimpla hysteresis, hanem egy mélyebb felfedezés kezdete, hasonlóan Bill Murray ikonikus alakjához az „Idétlen időkig” filmben. Az idő foglya, nem a február 2-i mormotanapon, hanem november 18-án tapasztalja meg a napok ismétlődésének monotonitását.
A dán írónő, Solvej Balle, aki a nyolcvanas évek közepén kezdte pályafutását, hosszú évtizedeket töltött távol a nyilvánosságtól, hogy most a hétkötetesre tervezett, ma már kultstátusznak örvendő regényfolyamával térjen vissza. Az első kötet, amely az Északi Tanács Irodalmi Díját elnyerte, 2024-ben angol fordításban a National Book Awardot váltotta ki, továbbá helyet kapott a Nemzetközi Booker-díj rövidlistáján is. Olyan elismert alkotók osztották meg vele a figyelmet, mint Karl Ove Knausgård vagy Nicole Krauss.
A művészet, amely egy nap eseményeire összpontosít, de lényegében az időhurok koncepciójára épít, szokatlan tapasztalatot kínál az olvasók számára. Az első kötet in medias res kezdődik, és naplószerű bejegyzésekkel követhetjük a főszereplő, Tara Selter egy éves időutazását, amely során kétségbeesett próbálkozásokkal igyekszik megérteni, hogyan lehetne kiszabadulnia az ismétlődő napszakok hálójából.
Tara története a régi könyvek kereskedőjeként egy hasonló helyzetben való megállapodás körül forog, amely folyamatosan újra és újra megismétli önmagát. Emlékek és érzések kavarognak a kulcsszavak között – egy napilap, egy gyógyuló tenyérzseb, vagy akár egy séta alatt elinduló kutya mind az idő relatív természetét szimbolizálja. Az elbeszélés melankolikus tempója, amely börtönregények és hajótöröttek történeteit idézi, egyben tükrözi Tara belső küzdelmeit is.
Noha a könyv sajátos atmoszférájával magával ragadó, mégsem mentes a kisebb hibáktól. A narrátor identitásához kapcsolódóan kérdéseket vet fel, mint például miért változnak a tárgyak az idő mentén, vagy milyen időkeretet ölel fel az elbeszélés. E munka során nem az sci-fi elemek dominálnak, hanem az a reális nyomás, amely a bezártságból ered. E különleges keretek között zajlik az esemény, miközben Tara igyekszik elfoglalni magát, hogy elkerülje a monotóniát, amely nem feltétlenül segíti elő a történet mélységét.
A második kötet dinamikája érdekesebb fordulatokat hoz, amint Tara utazásai során olyan karakterekkel találkozik, akikkel a családja vagy más emberek közvetlen kapcsolata révén ismerkedhet meg. Az utazások Norvégiába és Düsseldorfba már sokkal inkább kibővítik a teret, ezáltal a történet sokkal élvezetesebbé és izgalmasabbá válik.
A sorozat tehát egy invenciózus és ambiciózus vállalkozás, amely folyamatosan formálódik. Az első bejegyzések során tapasztalt statikus élmény után a történések hajlamosak kiszélesedni, új emberek és környezetek bemutatásával, ezzel is új irányt mutatva a regényfolyam felé. Az olvasó számára ez a felfedezés átérezhető izgalmat kelt, és méltán kiérdemli a figyelmet.
