A feltámadás és a béke reménye
Babits Mihály „Húsvét előtt” című verse az idők során az ünnepi gondolkodás talán legfontosabb szimbólumává vált. A költő szavai, mint a „békéért” és a „megváltásért” kiáltó híd, ma különösen égetően aktuálisak: „…ki először mondja ki azt a szót, / […] hogy elég! hogy elég! elég volt! / hogy béke! béke! / béke! béke már! / Legyen vége már!”
Bár Babits visszafogottsága sokat elárul pacifizmusáról, az I. világháborús pusztítás hatására még benne is lobot vetett az emberi szenvedés okozta indulat. Nem volt felforgató szellem, de felemelte hangját az öldöklés ellen. Vajon mit mondana ma a populizmus, a kollektív gyűlölet mocskos hálójában vergődő világra nézve? Polgári és valóban keresztényi alkatával aligha lenne kebelbarátja a mai rezsimnek, amely nemhogy a megbékélés, de még a tisztesség árnyékában sem hajlandó megállni.
A populizmus fertőzése
A mai világ tragédiája, hogy húsvét lelkiségével szemben csak a nagypénteki szenvedés állandósága kínálkozik. A populizmus és az önzés világa mindinkább megragadja a józan ész helyét. Szomszédainknál a fegyverek tombolása már évek óta tart, a háború nem csupán emberéleteket, de emberi lelkeket is pusztít. Mintha a gyűlölködés maga vált volna a modern diplomácia nyelvének alappillérévé.
A populizmus vírusának ragályossága globális szinten is mutatkozik. Az Egyesült Államokban Trump politikája a racionalitást váltotta esztelen káoszra, miközben Európa több országában is a populisták vezetik az országot a szétesés szélére. Az ilyen gondolkodás nemcsak az intézményeket, de az emberi kapcsolatokat is megfertőzi, miközben az értelem hangját elnyomja a hazugság és a zsarnokság erősödő zaja.
A magyar valóság
Hazánkban mindezt napi szinten tapasztalhatjuk. Egy év választ el minket az újabb választástól, mégis inkább a hatalom retorikájának durvulása köré szerveződik a politika. Az Orbán-rezsim semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy hatalmát megőrizze, beleértve a gyűlöletkampányok milliárdokból történő finanszírozását is. Kollár Kinga elleni folyamatos támadások egyértelművé teszik: a kormány ne is álmodjon az Európai Unióval való megbékélésről. Az egyetlen cél a szavazók érzelmei feletti uralkodás, miközben az ország jövőjét éppúgy pusztító szakadékba taszítják, mint saját erkölcsi hitelességüket.
A Tisza párt jelenlegi felemelkedése még nyomasztóbb árnyékot vet ránk, az értékrendek radikális fricskája ugyanis nem sok jót ígér. A gazdasági válság fenyegetése valamint az uniós forrásokkal való szakítás további mélyütéseket mér az ország jövőjére. Miközben békéről beszélünk, hazánkban a kommunikációt csak a gyűlöleten keresztül képesek irányítani. A politikai retorika itt nem épít, csak pusztít.
A remény lángja
Mégis, ezekben a sötét időkben sem szabad megfeledkeznünk a fordulat reményéről. Reviczky Gyula szavai lehetnek iránymutatók ebben a csüggedésben: „Mert feltámadtok ti is még / Valamennyien, / Mint az istenember egykor: / Győzedelmesen.”
Bármennyire is kilátástalannak tűnhet a helyzet, a történelem megtanított már minket arra, hogy a változás soha nem áll meg teljesen. Ahogyan a húsvét üzenete is a megújulást hirdeti, úgy bízhatunk abban, hogy a széthúzás és a gyűlölet mocskán túl egy napon eljön a béke és a megértés ideje. Addig is, akár Babits szavait ismételjük, akár Reviczky izzó optimizmusát: a remény soha nem hagyhat el minket.
Forrás: nepszava.hu/3276616_a-feltamadas-remenysege
