Többet áldozunk cascóra, mint az egészségünkre
Meglepő, hogy míg autóink védelmére évente több száz milliárdot költünk, addig az egészségbiztosításra alig fordítunk figyelmet és forrást. Kóka János, egykori gazdasági miniszter, a Doktor 24 alapító társtulajdonosa ezzel az ellentmondással érvelt egy radikális egészségügyi reform szükségessége mellett a Népszava Szike podcastjében. Az állam vonakodása és a családok pénztárcája között szorult egészségügyi rendszer megújulásának kulcsát Kóka a vállalati szférában látja.
Egy új terv, újratervezett egészségügy
Kóka János nemrég egy tízéves, tízezer milliárd forintos egészségügyi reformprogramot vázolt fel, mely alapjaiban forgatná fel a jelenlegi rendszert. Az általa összeállított vitairat arra tesz javaslatot, hogy az egészségügyet mentesítsék a politikai játszmák alól, és egy független, Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal vigye tovább a szabályozást. A terv szerint az új forrásokat a vény nélküli gyógyszerek és az egészségkárosító élelmiszerek adóemeléseiből, valamint vállalati szintű kötelező egészségbiztosításból finanszíroznák.
Egy ilyen konstrukció évente 200–400 milliárd forintot vonhatna be a nagyvállalatoktól, melyeket adókedvezményekkel ösztönöznének, hogy biztosítsanak kiegészítő egészségbiztosítást alkalmazottaik számára. Az így generált tőkét minőségi magánszolgáltatások megvásárlására fordíthatnák, tehermentesítve az amúgy is túlterhelt állami rendszert. Kóka ezáltal kombinálná a magán- és közforrásokat, elősegítve az aktív dolgozók gyorsabb ellátását anélkül, hogy az állami rendszerből kiszorulnának.
Sinkó Eszter: Az államnak kötelessége ellátni az állampolgárait
Sinkó Eszter közgazdász más szemszögből közelíti a kérdést. Számára kulcsfontosságú, hogy az egészségügyi rendszer kormányzati kötelesség maradjon. A közkiadások hatékonyabb elköltése iránti érvelése a nemzetközi tapasztalatokra támaszkodik. Szerinte a közfinanszírozás révén az egészségügy nem lehet profitorientált, ami alapjaiban különbözik a magánegészségügy logikájától. A közellátás akkor is biztosítja a szükséges kezeléseket, ha az anyagilag nem megtérülő, míg a magánintézmények a bevételeik maximalizálására törekednek.
Sinkó arra figyelmeztet, hogy Kóka elképzelése megkérdőjelezheti az állam felelősségét az állampolgárok ellátásában. Ha a kormány hagyná, hogy a nagyvállalatok nagyobb szerepet vállaljanak, azzal áttolná a terhet a cégekre, miközben lemondana az egészségügyi rendszer fejlesztéséről. Ezért Sinkó szerint a munkáltatói biztosítás csak kiegészítőként működhet, nem helyettesítheti a kormányzati felelősségvállalást.
Mire van a pénzünk?
Kóka egyik legerősebb érve, hogy a magyarok közel 900 milliárd forintot költenek évente magánegészségügyi szolgáltatásokra, jellemzően saját zsebből. Ezzel szemben csupán 30 milliárd forint megy egészségbiztosításra. Ebből a következtetésből kiindulva hívja fel a figyelmet az aránytalanságra: míg cascóra az autójuk miatt évente 150 milliárdot áldoznak az emberek, egészségük védelme alig kap figyelmet.
Szerinte egy okosan kialakított jogszabályi környezet és ösztönzők révén a vállalkozások bevonhatók a rendszer finanszírozásába. Ezek a változások azonban csak akkor hozhatnak javulást, ha az állam és a magánszektor egymást kiegészítve fejlődik.
Egy fenekestől felforgatott rendszer?
Kóka János és Sinkó Eszter gondolatmenetei jól mutatják, mennyire eltérő megközelítést kíván az egészségügy reformja. Miközben Kóka a magán- és vállalati forrásokat vonná be, Sinkó arra figyelmeztet, hogy ez nem mentesítheti az államot alkotmányos kötelességei alól. A társadalmi és gazdasági hatások elemzéséhez mindkét nézőpontot alaposan mérlegelni kell.
Forrás: nepszava.hu/3273488_egeszsegugy-magyarorszag-koka-janos-sinko-eszter-szike-nepszava-podcast
