Wirth Imre: Levelek Hintáztat
Leveleket hintáztat a szél a tölgy alatt, kertedben, ahol csontvázak és óriás pöfetegek spórái szállnak szerteszét. Ez a bizarr, mégis lenyűgöző látvány a természet titkos meséit idézi fel, miközben az év végéhez közeledvén a gondolataink az eltelt hónapok eseményeire terelődnek.
Az iramló idő, amely a vége felé tart, hópihéket fúj szempilláinkra, és ráncokat karistol Isten ajkán. Arcunk a sivatag emlékét őrzi, mintha figyelemmel kísérnék minden egyes átélt pillanatunkat.
Eltévedtünk, elérhetetlenné váltunk egymás számára, míg a szomorúságunk pulzáló ritmusát a földi csillagrendszer feszültsége hatja át. Hálót merít az ég remény álmaiból, hogy talán még van értelme a jövőnek, még ha az utunk szövevénye el is szakadni látszik.
Ez a költői világ, amelyben Wirth Imre szavakat formál, nem csupán a szavak játéka, hanem egy mélyebb, szívből jövő reflexió az életről, a múltról és a reményről, amely örök tételként pulzál az emberi lélekben, éppen úgy, ahogy az év végén összegyűjtjük emlékeinket és álmunkat a következő esztendőre.
Forrás: nepszava.hu/3305369_wirth-imre-leveleket-hintaztat
