Otthonos káosz – Kern András világa
Ki lenne képes arra, hogy szavak, gesztusok és mozdulatok valódi világokat alkossanak? Kern András, aki nem csak szerepeket játszik, hanem univerzumokat teremt. Színész, rendező, író, énekes, kabaré- és dalszövegíró – az „ember”, aki szinte minden elérhető díjat megszerzett a színház és film világában. Példátlan, öt és fél évtizedes pályafutása során a Vígszínház meghatározó alakjává vált, és széleskörű népszerűséget élvez. Talán nem véletlen, hogy ő az, aki mögött több mint fél évszázadnyi történet áll – egy ember, aki valóban a művészet hűséges szolgatársa.
Fotográfiában gondolkodva – A filmes évek
Kern András filmszerelmét már gyerekkorában megpecsételte a szenvedély. Barátjával, Edelényi Jánossal fiatalon amatőrfilmeket szorgoskodtak össze bátorságból és leleményességből készült technikai eszközökkel. Humor és kreativitás ötvözése koronázta meg életük első próbálkozásait, amelyeket később az „Időváltozás” című film tett emlékezetessé. Hogy került egy fiktív KISZ Filmstúdió ötlete Szinetár Miklós asztalára? Ki tudja… De a végeredmény valóban kísérletező szellemben született, hasonlóan, mint ahogy az első nagyjátékfilmje, a „Sztracsatella” is komoly érzelmi problémákat csavart ironikus mesében össze.
Ma már kevesebbet fordul a kamera mögé. A színház, a színpad fényei most támogatják leginkább, noha ez az alkotói oldal mindig is része lesz személyiségének. Talán Hollywood helyett mégis a Pest színházai azok, amelyek igazán kifejezik, hol van otthon.
Színpadon született sors
A színészetbe egy véletlen nyomán vezetett útja. A rendezői szárnyalás helyett végül az a Várkonyi Zoltán állította őt sínre, aki egykor a Ki mit tud?-ból ismerhette meg őt. Fiúszerepek, kamaszként tizenhat éves fiatalok megtestesítése révén vált a félénk kezdőből a Vígszínház színpadán állandó jelenlétűvé. Az „Amerikai popfesztivál” vagy éppen a „Harmincéves vagyok” kialakulása során már saját szárnyait próbálgatva vett részt az alkotófolyamatokban. A közönség türelme, a színház hőfoka adott neki teret, hogy nevét lassan a legnagyobbak közé vésse.
Ma, 55 évvel később, kilenc különböző darabban játszik – többnyire olyan ikonikus előadásokban, mint „A vád tanúja” vagy az „Apa” -, továbbra is a Vígszínház egyik tartópilléreként működik. Dinamizmus és folyamatos alkalmazkodás, a pillanat varázslatával megáldva; ez a színművészet végül mindig visszahúzza őt, ától cettig ismerve minden aspektusát.
Zenében lelt nyugalom
Kern zenei elhivatottsága soha nem a mesteri technikai tudásával, hanem érzelmi kötődésével tűnik ki. Gyermekkorának otthoni Beethoven-függősége mély nyomot hagyott zenei ízlésén. Miközben karmesterként-történő szerepjátékait is humoros kifinomultsággal önti dalokba, hat albumnyi anyag született a keze alatt. Igazán szerény: „én akár mellé is üthetek”, miközben hangszereit és hangulatát mesteri keverékké ötvözi minden koncertjén.
A Sztracsatella karmesteri jelenete talán egyfajta gyermekkori reflektív nosztalgia a számára; de dalszövegeiben az emberiség örökös visszás helyzetei elevenednek meg.
Nem politikai karikatúrák – mégis határán
A televízió közege által megszólított Kern a „Heti Hetesben” találta meg az abszurd cselekvő humor egyik platformját, ahol stílusához méltó szürreális narratívát helyezhetett az ország képernyőire. Nem akarta a politikát komolyan venni. Talán pont ez az eltávolodás adta neki azt a különleges szögletet, ahonnan mégis meg tudta szólítani az élet visszáságaiban gyökerező közös tapasztalatokat, mindezt humorral átitatva.
Könyvek, melankolikus és ironikus levélsorozatok – saját „elfogott” formavilágát hozta létre, távol tartva magát a hétköznapi kliséktől, és újértelmezve az értelmezés humoros határait.
A bizonytalan jövő és az el nem mondott mondatok
Rudolf Péter igazgatói felkéréseként most egy életrajzi stand-up esten dolgozik. Ez nem comedy lesz, sem önmagasztalás, hanem színpadi önportré – minden életből fakadó groteszk, örömteli és fájdalmas történettel olyan kontextusban, ami tükrözi Kern több évtizedes karrierjét. Az első mondatok már formálódnak, de az igazi kihívás a második: olyan mondat, amely megragad, amely egyszerre tű a nézők lelkében és szíva az időtlenséget a jelenből.
Vajon mit hagy maga után Kern András? Talán nem is ez a kérdés foglalkoztatja leginkább, hanem hogy hogyan örökít át egy pillanatnyi varázslatot – egy színészi gesztust, egy gondolatot, egy tekintetet. Csak az biztos, hogy a varázslat akkor él, amikor azt élőben éljük át. Ami utána marad, az már emlék vagy semmi.
Forrás: nepszava.hu/3279159_kern-andras-ezert-nem-tudom-megirni-azt-a-bizonyos-masodik-mondatot
