Viharos vita egy szivárványszínű templom körül
Barabás Richárd, a Párbeszéd fővárosi frakcióvezetője valóban mély vizet választott, mikor a II. kerületi, 269 éves Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébánia szivárványszínű kivilágítására tett javaslatot. A gondolat alapja nem más, mint az a teológiai érvelés, amely a szivárványt az isteni szövetség szimbólumának tekinti, és így igyekszik egy szakrális gesztussá emelni az ötletet. Azonban a fővárosi közgyűlés elé vitt javaslat nem aratott osztatlan sikert.
Provokáció vagy szimbolikus aktus?
A terv mögötti indoklás hosszú, bibliai alapvetésre támaszkodik. Barabás szerint a szivárvány nem csak politikai jelképként értékelendő; sokkal inkább Isten és emberiség szövetségének időtlen emlékeztetője. A politikai szándékok azonban nem hagytak senkit hidegen: sokan nyílt provokációként tekintenek az elképzelésre, amely szerintük felesleges feszültséget gerjeszt, és még az egyház hívei körében is érzékeny témává teheti a kérdést.
Vitézy Dávid, korábbi főpolgármester-jelölt és a Podmaniczky Mozgalom vezetője világos véleményt fogalmazott meg. Szerinte a javaslat egy újabb frontvonal megnyitása lenne a politikai kultúrharcban, amely nemcsak a szexuális kisebbségek helyzetén nem javítana, de tovább növelné a társadalmi szakadékokat. Nem Budapest fejlődését, hanem annak széthúzását szolgálná, ami mind a vallás gyakorlóit, mind a demokratikus alapértékeket sérti.
A reakciók és a megosztó háttér
A közösségi médiában született megjegyzések szinte kizárólag elutasítóak voltak. A kritikák szerint Barabás ötlete csupán a politikai érdekek kiszolgálását célozza, miközben a közösségi kiadásokkal minden bizonnyal hatékonyabban is lehetne gazdálkodni. Ugyanilyen lényegre törően szólt hozzá Őrsi Gergely, a II. kerület független polgármestere is, aki a kívánt összeg helyett inkább az utak korszerűsítéséhez látná szükségesnek az erőforrások elosztását. Szerinte ezermás problémára lenne megoldás a tervezett 65-70 millió forint, amit szimbolikus kivilágítás helyett gyakorlati infrastrukturális beruházásokra lehetne fordítani.
Kulturális háború vagy demokratikus válasz?
A Pride betiltása körül kialakult viták már önmagukban is szítják az indulatokat. Az ENSZ kritikái és az Emberi Jogi Főbiztos aggályai mellett a magyar közbeszéd tovább árkot ás egyes társadalmi csoportok között. Az olyan javaslatok, mint a templom szivárványosítása, talán szándékosan, talán akaratlanul, de mélyítik ezt a megosztottságot. Egyesek szerint ezzel csak olajat öntenek a tűzre, míg mások úgy látják, hogy szükséges megszólalni egy közösség értékeinek védelmében.
Vitézy Dávid szavai szerint az igazi válaszokat a városvezetés részéről a működőképes, hétköznapokat előremozdító kezdeményezések jelenthetnék. Szerinte a közgyűlésnek ahelyett, hogy beleállna ilyen konfrontatív aktusokba, inkább a közszolgáltatások fejlesztésére kellene koncentrálnia, hogy példát mutasson az állampolgároknak, és valóban hozzájáruljon Budapest életének jobbításához. Máskülönben, véleménye szerint, a város csupán egy pártpolitikai csatatérré válik, ahol a viták nem a megoldásokat szolgálják, hanem tovább mélyítik a belefáradt társadalom törésvonalait.
Következmények és lehetőségek
A javaslat sorsa egyelőre a fővárosi közgyűlés szavazásán áll vagy bukik. Az idő azonban sürget, hiszen olyan alapvető problémák várnak megoldásra a város életében, amelyek nem tűrnek halasztást. A politikai gesztusok önmagukban ritkán nyújtanak kézzel fogható változtatásokat, és kevesek érdeke, hogy egy újabb szimbolikus csatatér miatt költséges vitákba gabalyodjon a főváros vezetése.
