Kezdőlap Média és Távközlés Lemondta a Partizán a pénteki színházi szakmai vitát

Lemondta a Partizán a pénteki színházi szakmai vitát

által Levente
Lemondta a Partizán a pénteki színházi szakmai vitát

Lemondta a Partizán a péntekre tervezett színházi szakmai vitát

Elmarad a Partizán és az Örkény Színház közös szakmai napja a Merlinben, amelyen a szervezők tervei szerint egy demokratikus vita lehetőségét teremtették volna meg a Madách Színház, a Trafó, valamint az Új Színház/Újszínház vezetői székeire pályázók között. Több kulcsszereplő azonban elzárkózott a rendezvénytől, amit a szervezők úgy értékeltek, hogy sokan még mindig ragaszkodnak a NER alatt megszokott átláthatatlan szakmai diskurzushoz.

„Azzal kell szembesülnünk és azt kell tudomásul vennünk, hogy a tulajdonos/fenntartók (Budapest Főváros Önkormányzata, Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium) a pályázók döntő többsége, valamint a szakmai érdekvédelmi szervezetek is egységesen a NER időszakának intranszparens szakmai diskurzusát tartják továbbra is kívánatosnak. Emiatt a rendezvény megtartása indokolatlan” – fogalmazott a közösségi médiában közzétett bejegyzésében a Partizán, utalva arra a szakmai napra, amelyre pénteken került volna sor.

A cél az lett volna, hogy a Madách Színház, a Trafó és az Új Színház/Újszínház vezetői székeire pályázók lehetőséget kapjanak érveik ütköztetésére, elképzeléseik ismertetésére – többek között a rendelkezésre álló források hasznosításáról –, ugyanakkor az már a napokban kiderült, hogy a pályázók töredéke élt volna csak a lehetőséggel. Köztük volt Berettyán Nándor, Pozsgai Zsolt és Schilling Árpád, az Új Színház/Újszínház élére pályázók, Lőrinczy György és Gémes Antos, a Madách Színház élére pályázók, valamint Boronkay Soma, aki a Trafó vezetői székére jelentkezett.

A Partizán bejegyzése szerint más meghívottak „a kezdeményezést érdektelenséggel szemlélték, vagy kifejezetten ellenséges gesztusként élték meg”.

A bejegyzésben részletezték azt is, hogy sem a Fővárosi Önkormányzat, sem a kulturális kormányzat nem küldött képviselőt a rendezvényre – például Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár és Sipos Imre előadó-művészetért felelős helyettes államtitkár sem vett volna részt –, ahogyan a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDosz), valamint a Magyar Színházi Társaság és a Független Előadó-művészeti Szövetség is elzárkózott attól, hogy ismertessék a szakma kihívásait és a jövővel kapcsolatos saját szempontjaikat.

A bejegyzés továbbá emlékeztetett rá, hogy pár nappal korábban a Trafó élére pályázók egy része a Fővárosi Önkormányzatnál azért lobbizott, hogy a rendezvény ne jöhessen létre. A szeptember 18-án kelt levelet Stern Lili, Gulyás Hermann Sándor, Gulyás Gábor és Bagossy László írta alá, megfogalmazva az egyenlő pályázati feltételek miatti aggályukat. Levelük szerint az önkéntes nyilvánosságvállalásból fokozatosan informális elvárás alakult ki: egyes jelentkezők már „demokratikus követelményként” beszélnek a pályázatok nyilvánosságáról, és erre ösztönzik versenytársaikat is.

A Trafó élére pályázók egyike, Gulyás Gábor kedden jelezte a Partizánnak, hogy részt venne a kerekasztal-beszélgetésen. A Műcsarnok korábbi igazgatójának pályázatát jogszabályi feltételekre hivatkozva utasították el, és hiánypótlásra sem kapott lehetőséget. Gulyás úgy fogalmazott, azért utasították el a pályázatát, mert nem rendelkezik megfelelő végzettséggel, emellett nem igazolta vezetői gyakorlatát. Ezt az indoklást furcsának találja, tekintve, hogy nem osztották meg vele, pontosan milyen végzettséget várnak el: a kiírás szerint az intézmény tevékenységéhez illeszkedő végzettségre van szükség, Gulyás szerint ő rendelkezik ezzel.

„Ha mindenki szembejön veled az autópályán, akkor te haladsz rossz irányba: ez akkor is igaz, ha meggyőződésünk, hogy a rendezvény a demokratikus szakmai nyilvánosságot, és ezzel a terület iránti közbizalmat erősítette volna” – fogalmaztak a rendezvény szervezői.

A bejegyzésben egyúttal elutasítottak minden olyan kritikát, amely véleményük szerint azt sugallta, hogy itt dőlt volna el a jövőbeli vezetők személye: „nyilvánvaló, hogy egy súlyosan nyilvánosság-deficites korszak után a szakmai önrendelkezés, vitakultúra és párbeszéd-készség erősítését szolgálta volna, ha erre mégis sor kerül” – jegyezték meg. „Az ezzel szembeni ellenkezés és sokszor már-már paranoid feltételezések súlyos kérdéseket vetnek fel arról, hogy mit gondol a magyar színházi szakma a közfinanszírozásról, illetve az ezzel kapcsolatos vezetői felelősségről. Ami kirajzolódott ebből a folyamatból, az azt erősíti, hogy nemhogy rendszerváltás nem történt a szcénában, hanem az erre való igénye sincs meg a döntő többségnek: tulajdonos/fenntartónak, a pályázók túlnyomó részének és az érdekvédelmi szervezeteknek sem. Egy biztos: a színház a nyilvánosság művészete. Az érintetteknek a nyilvánossággal és demokráciával kapcsolatos attitűdjének színrevitele: sikerült” – bírálták élesen a szakmát.

Ezt is kedvelheted

Rólunk

Nem csupán egy híroldal vagyunk – egy olyan tér, ahol a kritikus gondolkodás megkérdőjelezi a hagyományos nézőpontokat és a kliséket. Minden cikkünk egy meghívás arra, hogy más szemmel tekintsünk a világra, mélyebben vizsgáljuk meg a fontos témákat, és túllépjünk a pillanatnyi címek felszínességén.

Legfrissebb hírek