Aszály és klímaválság: a magyar mezőgazdaság válaszúton
Egymást követik a szélsőséges időjárású évek Magyarországon, a történelmi aszálykárok pedig egyre több gazdálkodót kényszerítenek a földek feladására. A megnövelt kárenyhítési támogatás sem hozhat megoldást, amíg a régi sémák uralják az ágazatot.
Egy agglomerációbeli kistermelő szerint ötvenszázalékos terméskiesést még kihevernek, de a sorozatos hetven százalék közeli veszteséget már nem bírják. Cseresznyéből egy jó évben 70 mázsa termett, idén már csak 50 kiló. Az idei sorban a negyedik-ötödik katasztrofális esztendő, amely után egyre több kistermelő dönt a gazdálkodás befejezése mellett.
Egy Buda környéki zöldségtermelő elmondása szerint egyre több termény, például a spenót és a sóska öntözés mellett is veszteséges. Fóliasátraikban bizonyos zöldségek termesztését a téli időszakra szervezték át.
Egy abonyi őstermelő arról beszélt, hogy a hótakaró védi a gabonát a fagytól, ezért a szülei azt tanították neki, hogy a havat nem szabad leszedni a földekről.
2022-ben az aszálykár minden korábbi rekordot megdöntött: 1,5 millió hektárt érintett. Az idei aszálykár július végéig mintegy 750 ezer hektárra terjedt ki. A kárenyhítési alap 2022-ben 50,229 milliárd forinttal, idén 106 milliárd forinttal járult hozzá a károk mérsékléséhez.
A talajvízszint csökkenése az Alföld számos pontján eléri a 7-8 métert, a Homokhátságon akár a 11 métert is. A régi módszerekkel már nem lehet tovább gazdálkodni.
A LIFE LOGOS 4 WATERS projekt 2025-ben megjelent kiadványa szerint a búza esetében 7–30, a kukoricánál 10–60 százalékos visszaesés várható az évszázad második felére. A 2022-es aszály a kukoricánál 63, a napraforgónál 29, a búzánál 20 százalékos visszaesést okozott.
Az ország keleti és déli része jobban szenved a vízhiánytól, míg a nyugati területek kevésbé érintettek. A 2022-es aszály idején a Kisalföldön több helyen átlagos mennyiségű kukoricát arattak, az Alföld egyes részein viszont a növények nem hoztak csöveket.
Több mint 150 éve elvezetjük a vizet, ahelyett, hogy megtartanánk. A Kiskunság térségében egy egész évi, mintegy 500-600 milliméter csapadék is hiányzik ahhoz, hogy a talaj telítetté váljon. A szántóföldi növények klímaérzékenyek, nem viselik el az egyre szélsőségesebb időjárást.
Pinke Zsolt környezettudós szerint a magyar mezőgazdaság a második világháború után a hazai igényekre állt rá, feláldozva változatosságát. A nagy hozamok, a gépesítés és a tömegtermelés került előtérbe, így az ágazat monokultúrássá vált, és ma gyakorlatilag 4-5 növényen alapul az élelmiszer-ellátásunk.
Koncz Máté, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöke szerint a mai formában ismert termelés folytatása nem lehetséges, a korábbi sémákhoz ragaszkodás csak veszteségeket kódol. A változtatás nem egyszerű döntés, folyamatosan kell kialakítani a vízmegőrző gyakorlatokat és kinemesíteni a legjobban alkalmazható növényfajtákat.
A kutatók és a gazdák többsége egyetért abban, hogy a változtatást tájléptékben lenne célszerű megkezdeni: az Alföld korábban vizenyős területeit visszaadni a természetnek és a folyók természetes vízjárásának.
Egy 2026 júniusában megjelent tanulmány modellje szerint közel egymillió hektárnyi egykori vizes élőhely helyreállítása lenne lehetséges az Alföldön. Ezek a területek mezőgazdasági szempontból értéktelenek, így kivételük nem jelentene kevesebb termést, a megemelkedett talajvízszint pedig a környező területekre is kedvezően hatna.
Országosan mintegy 46 000 kilométer hosszú belvízelvezető működik. A gazdák szerint a tavaszi vetés szempontjából tolerálható lenne, ha áprilisig elszikkadna a földeken megtartott belvíz. A tájban lenne észszerű megtartani a vizet, nem pedig gátakat, víztározókat építeni.
A kukorica vetésterülete csökkenőben van, helyét szárazságtűrőbb fajok – napraforgó, cirok vagy szója – vehetik át. Szükség lenne a szárazságtűrő fajták, a modern öntözési rendszerek és talajvédő technikák, valamint a precíziós gazdálkodás bevezetésére.
A szakmaiság az agráriumban foghíjas: a növénynemesítés gyakorlatilag elsorvadt az évtizedek során. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem által fenntartott kutatóintézeteket fokozatosan felszámolták és bezárták.
Koncz Máté szerint a termelők alkupozíciója a termelési láncon belül a legalacsonyabb. Míg ők elaprózódtak, addig a beszerzési és az output oldal koncentráltabb, tőkeerősebb. Ez aránytalan jövedelemosztozkodást eredményez.
A feldolgozóiparnak nagyobb felelősséget kellene vállalnia a válságidőszakok kezelésében, mert a beszállító termelőik válsága az alapanyagbázisuk bizonytalanságát hordozza magában. A kormányzati támogatáspolitika felelőssége sem kerülhető meg: a feldolgozóknak juttatott támogatások csak akkor indokolhatók, ha magas hozzáadott értékű, válságálló élelmiszertermékeket állítanak elő.
A vízért vívott küzdelem kora már elkezdődött, ennek ellenére a közbeszédet még mindig lokális beruházások körüli viták uralják.
