Dunából merni a vizet – Köztéri művészet és ökológiai lázadás a Placcc Fesztiválon
A Placcc Fesztivál 2008 óta a köztéri és helyspecifikus művészeteket helyezi fókuszba, 2021 óta pedig külön ökológiai blokkal, a Sensing the City szekcióval jelentkezik, amely környezeti problémákra reflektál. A fesztivál művészeti vezetője, Nánay Fanni szerint az alkotókat nyílt pályázati úton, anonim módon választja ki egy háromfős bizottság, a művekhez pedig tematikus beszélgetéseket szerveznek. Idén négy külföldi művész is részt vett az eseményen, és magyar szakemberekkel dolgozott együtt kortárs táncprodukción, részvételi színházi előadáson és GPS-alapú városi játékon.
A Sensing the City szekcióban Szabó Kristóf Ecological Backup System című projektje a városi beépített területek és a zöldterületek viszonyára reflektált, Jody Wood Mobility Garden című műve a komposztálás és fermentálás gyakorlatain keresztül mutatta be a közösségi gondoskodást, Móró Zsófia képzőművész ERŐ-MŰ – From Red to Green című alkotása pedig a nyolcvanas évek környezetvédelmi civil mozgalmainak történetét és emlékezetét kapcsolta össze a jelenkor környezeti problémáival és a Duna értelmezéseivel – mondta Bubla Éva, a Sensing the City kurátora.
Az ERŐ-MŰ installáció műanyag és fémvödrökből állt, rajtuk olyan feliratokkal, amelyeket a Duna Mozgalom résztvevői írtak a transzparenseikre 1988-ban a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítése elleni tiltakozásként: „Szavazz a Dunára”, „Kié a Duna? Kié az ország?”, „Demokráciát vízlépcső helyett”, „Országomat egy vízlépcsőért”, „Erő-Mű-Vész”, „Erő-Mű-Tét” és „Gátat a gátnak”. Az installáció a Vörösmarty térre került, ahonnan 1988-ban a tömeg a Kossuth tér felé indult. Móró Zsófia szerint itt körülbelül húszezres tömeg gyűlt össze, amely a Kossuth téren még nagyobb lett. Ez volt a rendszerváltás előtti legnagyobb demonstráció, 1956 óta pedig a legnagyobb tüntetés a Kossuth téren. Bár a tiltakozás a gát megépítése ellen indult, azért is volt ekkora támogatottsága, mert minden oldalról jöttek az államhatalom ellen tüntetni. A szervezetek tagjai gyakran találkoztak és szamizdatokat adtak ki, és a mai zöldmozgalmak előzményeinek tekinthetők.
A projekt közösségi performanszot is magában foglalt: a résztvevők az installáció egy-egy vödrét megfogták, majd egy aktív zöldszervezet tagjának kíséretével a rakparthoz sétáltak, ahol a Dunából merítettek vizet, azt visszahozták a térre, majd újabb vödörrel ismételték meg ezt. Útjuk során az aktivisták környezetvédelemről és aktivizmusról beszéltek nekik. Móró Zsófia szerint mindez metafora is, hisz a résztvevők mozgásban tartották a vizet, és az erőművet is megidézték. Egy aktivista mindig egy résztvevővel sétált, így személyesen tudta átadni az ismereteit. Ez az első performatív projektje, ami 2026 Magyarországán, köztéren nem megszokott befogadási szituáció.
A közreműködő zöldszervezetek: a Levegő Munkacsoport, amely főként a légszennyezettséggel foglalkozik, a VízŐrzők, amely a vízmegtartásért felel, a Dunakanyar Környezetvédő Egyesület, amely Nagymaroson fejti ki tevékenységét, a Fák a Rómain, amely éveken át azért küzdött, hogy ne épüljön mobilgát a Római-parton, és ne vágják ki a területén a fákat, míg a Göd-ÉRT Egyesület a helyi akkumulátorgyár szabályos működéséért és a lakosság védelmében tevékenykedik.
Móró Zsófia a pályázatot tavaly adta be, mert az idei választások előtt kérdésként merült fel benne, mi lenne ma az a lényegi kérdés vagy közös ügy, ami mentén szerveződnénk, kiállnánk vagy rendszert váltanánk. A nyolcvanas évek azért érdeklik, mert az előző kutatása a kilencvenes évekkel, az 1989-es rendszerváltás utáni átmenettel foglalkozik, amikor a társadalom és az egyének irányvesztettek lettek. Ezúttal ennek előzménye, a rendszerváltás érdekelte, amelyben a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás meghatározó pont volt. Nem gondolta, hogy idén a Duna vízállása olyan alacsony lesz, ami miatt újra előtérbe kerül a folyó helyzete. Szimbolikus eset is történt: Paksnál a fenékküszöb építéséhez a folyómederben két és fél tonnás betonkockákat helyeztek el, amelyek a korábbi bős–nagymarosi beruházásból maradtak meg, így nemcsak szellemi, de fizikai örökségről is beszélhetünk.
A művész szerint a jelenkort a polikrízis jellemzi, amelyben a különféle válságok felerősítik egymást. A szakmai szervezetekre ezért is van szükség, hiszen segítségükkel átadható az a tapasztalat és tudás, amellyel a krízisek mérsékelhetők. Az előző kormány alatt a környezettel foglalkozó intézmények, például a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet megszűntek, a civil szervezeteknek sem volt együttműködési lehetőségük. Most viszont esély van arra, hogy a szakmai véleményüket meghallgassák a döntéshozók. Bár a társadalomra jellemző a tanult tehetetlenség, mert mindent az államtól várunk el, mi is aktív részesei lehetünk a változásoknak már lokális szinten is.
