Fandl Ferenc monodrámája a bűntudatról és az iskolai nyomásról
A Miskolci Nemzeti Színház színésze, Fandl Ferenc tíz éve játssza iskolákban Kai Hensel monodrámáját, amely tavasz óta a színház műsorán is szerepel. A darab középpontjában egy Klamm nevű tanár áll, aki megbuktatott egy diákot, mivel a lány nem mehetett érettségire, és öngyilkos lett.
A produkciót nemrég a Szemle Plusz versenyprogram keretében Budapesten, a Kristály Színtérben is bemutatták. A teret úgy rendezték be, hogy a katedra elé két padsort helyeztek el, ahol nézők ülnek. A teremben nem oltják le a villanyt, így Klamm mindenkit lát, gyakran lidércesen néz a padokban ülőkre.
A tanár irodalomórát tart, Goethéről és a Faustról beszél, a panteizmus ismérveit írja a táblára. Rideg, lexikális tudást közvetít, amelyből hiányzik a művészet lényege. Gyakran lenézéssel szól a diákokhoz, vagy éppen magából kikelve üvölt, máskor mézesmázosan próbál kedves lenni.
Klamm fennhangon bizonygatja, hogy nem tehet semmiről, ugyanakkor gyötrődik, és elismeri, hogy álmatlan éjszakái vannak. A lány egyszer be is csöngetett hozzá rimánkodni, ekkor döntötte el végképp, hogy megbuktatja.
Az előadás kérdéseket vet fel a kollektív felelősségről, arról, hogy miért létkérdés egy érettségi, és miért szorongással teli egy-egy óra a tanárnak ugyanúgy, mint a diákoknak. Klamm tesztlapokat oszt, de tollat nem ad, így a nézők nem tudnak írni a papírra.
Az előadás gyakran inkább imitálja az interaktivitást, mint valóban csinálja, de a színésznek fel kellett készülnie váratlan helyzetekre is. Ha kérdez, van, hogy válaszolnak, máskor a diákok dacosan, ellenállóan ülnek, és nem reagálnak semmire.
Fandl Ferenc alakítása éles hangulatváltásokat mutat: a nyájaskodó kiengesztelési kísérletből hirtelen felhorgad, egészen elállatiasodva üvölt, majd valamennyire észbe kapva konszolidáltabb hangot üt meg. Ez olykor rémisztő, máskor nevetést vált ki, mert érződik, hogy játék, amely lidércesen hasonlíthat a valóságra.
A Benkő Nóra által vezetett közönségtalálkozón Fandl elmesélt egy esetet, amikor egy nevelőintézetből érkezett diák, aki nem ismerte a tanárokat, elkésett, és azt hitte, igazi órára ült be. Kiborulva mondta, hogy inkább visszamegy oda, ahonnan érkezett, ha itt ilyen elviselhetetlen, goromba tanárok vannak. Az is előfordult, hogy kinyitotta az osztály ablakát, lekiabált az udvarra, ahol tornaórát tartottak, és az igazgató jött fel, hogy ki mer így ordibálni.
Az előadás szembesít a poroszos, diktatórikus iskolarendszerrel és annak lélek- és gondolkodásölő hatásaival. Hatalmukkal visszaélő Klamm tanárok mindig lesznek, és Fandl megmutatja, hogy az ő sorsuk is elmagányosodáshoz, tudathasadáshoz, tragédiához vezethet.
A színész rendezte is az előadást, amihez mélyre kellett ásnia saját magában, a lélek legmélyebb bugyraiban kutatva, akár förmedvényes dolgokat felszínre hozva, és mindezt formába öntve a nézők elé tárnia. Hatalmas teljesítmény, nagy színészet.
