A Duna-part újraértelmezése: Budapest visszanyeri kapcsolatát a folyójával
A Valyo alapítói a Duna partján rejlő lehetőségeket kutatják, és úgy vélik, hogy a folyó mindig is Budapest legfontosabb köztere lehetett volna. A rakpart jelenlegi átalakulása során a közlekedési dugók helyett jógaórák, fotókiállítások, közösségi grillezések és K-Pop tánccsoportok jelentek meg, melyek a város szívében pezsgő kulturális életet varázsoltak. A Város és Folyó Egyesület, amelynek alapítója Tömör Miklós, tizenöt év óta küzd azért, hogy a Duna partja ne csupán egy átmeneti aszfaltozott folyosó legyen, hanem Budapest legfontosabb közösségi nappalija.
Tömör Miklós és Fazekas Samu, a projekt menedzsere, mindketten úgy vélik, hogy a rakpart felszabadítása egy nagyobb kulturális szemléletváltás első lépése. Tömör megosztotta, hogy szülei generációjának természetes volt a rakpart csupán autós közlekedésre való használata, ugyanakkor a rakpart eredeti funkciója a rakodópart volt, ahol évszázadokon át piacterek működtek. Az 1960-as és 70-es évek technokrata városfejlesztése drámai átalakulást hozott, hiszen az autófókusz miatt a város elveszítette a kapcsolatát a folyóval, amely szimbolikusan is elvágtatott a rakpart és a Duna között.
Tömör Miklós számára a fordulatot egy 2010-es Duna menti biciklitúra jelentette, ahol világossá vált, hogy Budapesten a Duna vize nem fürdésre való, pedig más városokban ez teljesen természetes. Ez a felismerés sürgette a rakpart fizikai elérhetőségének megteremtését, azzal a céllal, hogy a Duna újra fürödhető legyen. Tavaly indították el a vízminőségmérő projektet, amely bizonyította, hogy a Duna vize „fürdésre kiválóan alkalmas”. A Valyo kezdeményezésére a Római-parton és az Árasztó-parton hivatalos szabadstrandok is nyitottak.
Helyteremtés és közösségi élmény
A Valyo módszertana, a placemaking, vagyis „helyteremtés”, megköveteli a kísérletező, adaptív és fokozatos megközelítést. Fazekas Samu elmagyarázta, hogy a siker érdekében először kicsiben kell kezdeni: például grillezőket kihelyezni és figyelni azok reakcióját. Az naiv ötleteket, mint például egy egyszerű asztal elhelyezése, sokszor elegendő ahhoz, hogy az emberek újra felfedezzék a korábban figyelmen kívül hagyott helyeket.
Az első Valyo-bútor, amely a Ponton környékén épült 2011-ben, még ma is áll, mint a közösségi élet szimbóluma. Azóta a rakparton hetente akár százötezren is megfordulnak, akik különféle eseményeken, baráti összejöveteleken vesznek részt. A teret nem erőltetett módon „Szabad rakpart” vagy „Valyo-part” néven nevezték el, hanem megőrizték a „Rakpart” elnevezést, hogy ezzel hangsúlyozzák a rakpart fogalmának megváltozását.
A Rakpart kulturális kínálatát a Valyo nem irányítja, hanem keretet, infrastruktúrát biztosít, amelyet civil szervezetek, művészek és közösségek szabadon töltenek meg tartalommal. A korábban kihasználatlan viaduktok mára új élettel telve bővítik a kulturális programok palettáját, mint például a Fiatal Képzőművészek Stúdiója és különböző workshopok. Tömör kiemelte, hogy a cél minél színesebb programkínálat biztosítása, amelyen túlmutat a hagyományos kocsmakultúra.
A közösségi élmény egyik legszemléletesebb példája az a masszőr, aki a rakpart által kínált ingyenes programok alapján döntött úgy, hogy ingyenes masszázsokat kínál a közönségnek. Az EU-s források révén továbbá fejlesztési támogatást nyert a Parlament és a Lánchíd közötti terület, ahol dupla fasor, forgalomcsillapított utak és kerékpársávok épülnek.
Fazekas Samu hangsúlyozta, hogy a jövőben Budapest lakói már nem az autópályákban látják a megoldást; tíz év múlva elmondhatják: „itt grillezünk tíz éve a barátaimmal!” A rakpart átalakulása egy újfajta gondolkodásmódot, a közösség és a Duna iránti szeretetet tükrözi, amelyre Budapest szíve vágyik.
