Mitől véd meg minket Orbán Viktor?
A választási kampányok során, különösen amikor már kilenc év elteltével újra felmerült a „védjük meg magunkat” szlogen, a kormány propagandája egyre abszurdabb fordulatokat vesz. A régi, bevált textus mögött Soros György helyére most Zelenszkij neve került, és a retorika úgy tűnik, hogy már az ukrán elnök „nevetése” körül forog. Az első hadjárat után, amit a Fidesz indított, egy újabb petíció is megjelent, amelyet állítólag másfél millióan írtak alá, hangsúlyozva, hogy Zelenszkij már „nevetni készül” az események alakulása láttán.
A kormány propagandistái egyre durvább provokációkkal próbálják támadni Zelenszkijt, miközben különféle elképzelhetetlen üzenetekkel és gátlástalan hamisítványokkal bombázzák híveiket. Az oroszországi távolodás helyett közeledést sikerült kialakítaniuk, míg az ukrán-ellenes sentimentum a kormánypárt hívei között divatossá vált. A nemrégiben történt pénzszállító autós incidens, amely a kormány bizalomvesztését tükrözte, mindezt csak súlyosbította.
Az események folyamatosan alátámasztják a félelmet keltő érvet, amelyet a kormány kampánya kulcsszavaként használ: „háború”, „Zelenszkij”, „Brüsszel”. Valójában azonban a kormány főnöke a valóságos események gyorsasága miatt elvesztette az ütemérzékét, ami a kommunikációs stratégiákat is próbára teszi. Látványos, hogy a szentségtörő szándékok mögött milyen nyers érdekek húzódnak meg, miközben a hangoztatott célok és ígéretek naponta veszítenek hitelességükből.
A régebben hatékony kampányelemként használt félelem mára már nem illeszkedik a „hármas befutó” üzeneteibe. A sokszor másnapra már megközelíthetetlenné váló verdiktek alapján megkérdőjelezhetővé vált, hogy a kormány által felépített tabuk mennyire tartják meg érvényüket. A kormány intézkedései és a háborús retorika októberben már a várakozásokhoz képest is drasztikus megváltozásokkal szembesültek.
A hatalom által létrehozott „féltés” programja zsákutcába jutott, hiszen már az előzőleg leeresztett szintemelők, akiket eddig dicsőítettek, új szerepben bukkannak fel. A politikai táj gyors változásai képesek bármikor felülírni az eddigi stratégiákat és narratívákat. A kormányfő víziói a valóság töredezettsége miatt már nemcsak megkérdőjelezhetők, hanem a szélsőséges megoldások irányában haladnak.
A Magyarország és a világ közötti komplex kapcsolatrendszerben Orbán Viktor kormánya egyre nyilvánvalóbban a populista retorika eszközeire támaszkodik. A nemzeti érdekek hangsúlyozása mellett, a határokon belüli szuverenitás megőrzésének illúziója, és a külpolitikában tapasztalható kettős mérce, amely a közvélemény eltérő reakcióit is eredményezi. A politikai játéknak ebben a pillanatban nem csak az újfajta félelemek szerves részei, de a valóságos válságkezeléseket is túlságosan igényli a globális kontextusban.
Összegzésképpen a Fidesz határozott üzenete, miszerint csak Orbán Viktor képes megvédeni az országot, ma már egyre inkább árnyékot vet a valóságra. Az ukrán háború nyomán felmerült helyzet kérdése, hogy milyen mértékben lehet Magyarország független és erős a geopolitikai hullámzások között, így a kérdés nem csupán a katonai védelem elmaradásával, hanem a politikai retorika hitelességével is összefonódik.
