„Ne pánikolj, én odaadom a vesémet” – Egy barátság története
Egyesek még egy könyvet sem szívesen adnak kölcsön, attól tartva, hogy nem kapják vissza. Mégis akadnak olyanok is, akik gondolkodás nélkül felajánlanak valamit, amit garantáltan soha nem kapnak vissza. Az önzetlenség és bátorság e története Csernus Erzsébet – vagy ahogyan barátai hívják, Böbi – és Csizmadia Tünde, a gyógyíthatatlan beteg barátnője szívszorító kapcsolatáról szól.
Egy apró testben rejtőző rendíthetetlen erő
A valóság nem film. Itt a hősök nem mindig nagydarab, szuperhős kinézetű férfiak. Néha egy törékeny női testben rejtőzik az az acélos akarat és szeretet, amely minden kihíváson túltesz. Böbi nem gondolja magát különlegesnek, mégis megmutatta: a barátság valódi ereje végletekig önzetlen lehet. Egy nehéz döntést hozott meg, amikor legdrágább kincsét, az egyik veséjét egy barátja életének meghosszabbítására ajánlotta fel.
Amikor Böbit megkérdezték, miért tette, maga is tanácstalan volt. „Nem tudom a választ. Valakinek meg kellett tennie, és ha én nem teszem meg, akkor senki” – mondta. Döntése határozott és megfellebbezhetetlen volt, még akkor is, amikor az élet számtalan kihívással, fájdalommal és kétséggel szolgált. Böbi számára a barátság határait a tettei húzták meg: „Még ha össze is veszünk, az elhatározásomon ez nem változtat.”
Barátságok, amelyek kiállják az idők próbáját
Történetük még 2009-ben kezdődött, egy apró munkahelyi közösségben. Első találkozásukon még az ellenszenv dominált, de egy életvidám társasági esemény mindent megváltoztatott. A barátságuk az évek során elmélyült, két olyan ember szövetsége lett, akik bár néha hullámvölgyeket éltek meg, mindig őszintén beszéltek egymással. Ez a kötelék vált a történet alapjává, ami később az önfeláldozás legmeghatóbb példájává nőtte ki magát.
Amikor az élet valósága bekopogtat
Tünde diagnózisa, az IgA-nephropathia, egy autoimmun vesebetegség, már a húszas éveiben árnyékot vetett az életére. Bár igyekezett kordában tartani az állapotát, a Covid-19 vírus és az ahhoz kapcsolódó oltások végül drasztikusan rontották veséi működését, 2022-ben mindössze 4-5%-os teljesítménnyel. Dialízisre szorult, ám a kezelés sem tudta tartósan biztosítani a megfelelő életminőséget: fertőzések és szövődmények tarkították mindennapjait. Az idő szűkült, és egy baráti összejövetelen kimondta az elkerülhetetlen igazságot: új vese nélkül meghal.
Böbinek ez volt az a pillanat, amikor évtizedes gondolatok váltak valósággá. Már régóta kész volt segíteni, ha eljön az idő. És amikor Tünde elkeseredett sírásban kérte az élet lehetőségét, Böbi kimondta: „Ne pánikolj, én odaadom a vesémet.”
A kihívások sora: vércsoport és határok
Azonban az út, amely azt hitték, egyszerű lehet, hamar akadályokkal lett tele. A két nő vércsoportja nem egyezett, ezért Magyarországon nem végezhették el a műtétet. Külföldi lehetőségek után kellett nézniük, és végül egy linzi klinikában találtak megoldást, ami a kevés élődonoros átültetések egyik vezető központja a világon. Az operáció azonban nemcsak orvosi, hanem anyagi kihívásokat is rejtett: az eljárás költsége egy családi ház árát tette ki. Ezt az árat Tünde életben maradása érdekében azonban meg kellett fizetniük.
A valódi hősiesség
Böbi döntése és az a tény, hogy áldozattal vállalta Tünde életének új esélyét, olyan példát mutat, amit nehéz szavakkal méltóan leírni. Az ilyen történetek túlmutatnak az egyszerű emberi kötelességen, és az önfeláldozás valódi esszenciáját ragadják meg. Vajon hányan lennénk képesek arra, amit ő megtett? Ez a barátság és szeretet monumentális mementója.
Forrás: nepszava.hu/3267942_ne-panikolj-en-odaadom-a-vesemet
