Liszka József: Törékeny Kapcsolatok a Partvonalon
Magyarország legyen magyar ország. Rendben. De ne csodálkozzunk, ha Romániából román országot, Szerbiából szerb, Szlovákiából pedig szlovák országot próbálnak kreálni. A helyzet az, hogy a futball nem az én világom; sosem éreztem szükségesnek, hogy a népnek cirkuszi játékokat szolgáltassak. Azonban az utóbbi időben, attól kezdve, hogy a magyar miniszterelnök gyerekkori álmainak valóra váltásaként a labdarúgás szinte a nemzeti minimum részévé vált, egyre inkább távolságtartó lettem. Igen, a szívem nem abban a ritmusban dobog, ahogyan az elvárható lenne. Szívet cserélni viszont nem tud az ember, mint azt Tompa Mihály gyönyörű sorai is tükrözik.
Írhatnék gyepűről, mezsgyéről is, de az sokak számára érthetetlen lenne. Maradjunk tehát a partvonalnál, amely a magyar és szlovák nemzetek találkozási pontját jelöli. Ez már nem Magyarország, de a magyarok számára is sokat jelent, miközben a szlovákok bizalmatlan szemmel néznek erre a területre.
Párbeszéd a Hídon
Az aztán izgalmassá vált, amikor a két ország miniszterelnöke találkozót tartott a Duna partján, a 130 éves Párkány és Esztergom közötti hídnál. Orbán Viktor és Robert Fico kifejezték, hogy Fico „valami olyat tud Szlovákiában, amit mások nem”. Miközben Fico arról beszélt, hogy olyan Szlovákiát szeretne, amilyet Orbán hozott létre Magyarországon, a két vezető szuverén politikájukat hangoztatva beszélt Brüsszel plegykáiról. Igazi, férfiak közötti barátság, amire annyira vágytunk, hogy a határon túli magyaroknak is jót hoz. De vajon tényleg eljöhet-e a nemzetállamok reneszánsza?!
Gondolhatnánk, hogy megbeszélhetik a Beneš-dekrétumok eltörlésének kérdését, de sajnos a valóság más irányt vett.
Jogok és Korlátok
Miközben az államférfiak baráti kézfogása még a levegőben lógott, a szlovák parlament bezárta a kisebbségi jogok csorbítását célzó módosítást. A magyar kormányfő és külügyminiszter hallgatott, mintha mindez nem is létezne. „Szeressük egymást, gyerekek!” – mondhatnánk, de ez a hamis barátság nem sok jót ígér a partvonal mellett élőknek.
Fico és Orbán szívélyes szavai mögött a jogaink csorbítása rejlik. A szlovák törvényhozás nemrég elfogadta a büntető törvénykönyv módosítását,[…]miszerint a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését fél éves börtönbüntetéssel sújthatják. Holott a kollektív bűnösség elvének elvetése már régóta egy bevett normának számít a civilizált világban.
Megosztottság és Dilemmák
Beszéljünk Lázár János legfrissebb kijelentéseiről, amely újabb vitákat generált. Az „leszlovákozás” kifejezés, amit egy magyar képviselőjelöltről használtak, újra felszínre hozta a nemzetiségi és identitásbeli problémákat. A figyelemfelkeltő megjegyzése, hogy „elég rosszul állhat a Tisza, ha nem talált magyar embert”, arra világít rá, hogy a nemzetiségi hovatartozás a politikai diskurzus része lett, ugyanakkor diszkrét előítéleteket is tálal.
A helyzet még aggasztóbb, amennyiben a Beneš-dekrétumok közelébe érintve egy újabb politikai játszmát látunk kibontakozni. A magyar politikai diskurzus, az azt követő szlovák reakciók már katonai stratégiák és politikai gambitok szintjére emelkedtek, amelyben a magyar kisebbség fájdalmát és jövőjét játszák ki.
Identitásválság
Miért érzem úgy, hogy a partvonalon ki- és felhasználnak bennünket? Az a labda… az mi vagyunk, ne felejtsük el! Az érzelmek és identitások harca továbbra is jelen van, csak éppen a hatalom színtjén történik, ami kétségbeejtő jövőt vetít előre a határon túli magyarok számára. Ki fogja képviselni az érdekeinket, ha a politikai játékok csak eszközökké degradálnak bennünket?
Forrás: nepszava.hu/3307489_liszka-jozsef-toredekek-a-partvonalrol