Valencia és Újpest összecsapása: A meg nem valósult csoda
A Valencia futballklub dominanciája egyértelművé vált a Vásárvárosok Kupájában az 1960-as évek elején. Az 1962-es és 1963-as sikerek után – ahol a döntőben a Barcelona és a zágrábi Dinamo ellen győzedelmeskedtek – a spanyol csapat készen állt arra, hogy újra bizonyítsa erejét. Az egyik legismertebb mérkőzés azonban nem a döntők sora, hanem a negyeddöntők nagy drámája miatt maradt emlékezetes.
Az Újpest elleni 1964-es negyeddöntő pont ilyen. Még akkor is, ha előjelei alapján a találkozó eleve a Valencia fölényét vetítette előre, Bene Ferenc és társai erős ellenállást tanúsítottak. Ugyanakkor a Mestalla stadionban az első mérkőzésen a spanyol csapat megmutatta, miért tisztelik Európa-szerte: a 5:2-es győzelem nem hagyott sok kétséget. Waldo Machado háromszor, míg Héctor Núñez kétszer talált be, míg az újpesti gólokat Göröcs és Bene szállították.
Az esély és a történelmi mulasztás
A visszavágóra április 8-án, hosszú kihagyás után került sor, amely idő alatt az Újpest helyi bajnokikat vívott hóban-fagyban, alaposan elmaradva a Valenciával szembeni formától. A Megyeri úton játszott mérkőzésen az Újpest csodát próbált tenni. A hazaiak 3:1-es győzelme azonban kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz, a spanyolok 6:5-ös összesítéssel jutottak az elődöntőbe.
Bene Ferenc az első negyedórában betalált, és bár a lilák uralták a találkozót, Ricardo Zamora – a méltán híres spanyol kapus fia – valóságos falat emelt a kapuban. Ő maga is megdöbbenve vallotta be később, hogy az első gólnál szinte bénultan állt, ahogyan Bene lövése kipattanva bepattant mellőle. A mérkőzés hátralévő részében az Újpest szinte állandó rohamokat vezetett, ám a helyzeteket sorra kihagyták, aminek köszönhetően a továbbjutás esélye füstbe ment.
Dicsőség és csalódottság
A meccs utáni reakciók vegyesek voltak. A Népszava és a Népsport egyaránt kiemelte, hogy a mutatott játék alapján az Újpest akár meg is fordíthatta volna az állást, míg a Képes Sport keserűen jegyezte meg, hogy a lilák méltatlanul és érdemtelenül estek ki. A Valencia fegyelmezett közömbösséggel játszott, kizárólag arra koncentrálva, hogy megőrizze összesített előnyét. Ifjabb Ricardo Zamora, aki maga is érezte a szerencsefaktort, elismerően beszélt az újpestiekről, és megjegyezte: „Szerencsénk volt, hogy mi jutottunk tovább. De hát ilyen a kupa.”
Mindeközben a magyar főváros mindennapjait nem csak a futballláz uralta. Március végén Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár látogatása határozta meg a politikai légkört, ám az Újpest játékosait nem ez befolyásolta, hanem a mérkőzés miatti csalódottság. A drukkerek tréfás bekiabálásai és a Tatabánya elleni következő bajnoki gólnélküli döntetlenje további bizonyítékul szolgálnak, hogy a nagy csatában elszenvedett vereség tovább gyűrűzött a csapat teljesítményére.
A Valencia felemelkedése, az Újpest örök tanulsága
A Valencia nem csupán továbbjutott, de végül újra megmutatta a VVK erejét, harmadszor is beverekedve magát a döntőbe. Ez azonban semmit nem csökkenti az Újpest helytállását. Az ilyen találkozók örökre megmaradnak a futball emlékezetes pillanatai között – olyan pillanatok, amelyekben a kudarc és a dicsőség közötti különbség mindössze néhány kihagyott zicceren múlik. A magyar futball számára azonban ezek a pillanatok nem csupán veszteségek, de egyúttal inspiráló példák is.
Forrás: nepszava.hu/3271272_hegyi-ivan-nu-ez-waldo-szornyu-szaldo
