14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál
Az elmúlt években összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – erről Zoltán Péter agrárstratégiáért, kommunikációért és átvilágítási ügyekért felelős miniszteri biztos beszélt a testület átalakulásáról szóló sajtótájékoztatón.
Zoltán Péter szerint évi körülbelül 11 milliárd forinttal tudják csökkenteni a NAK működési költségeit, és terveik szerint már decemberben megtartanák a kamara tisztségviselőinek megválasztását is. Azt mondta, a kamarát meg kell szabadítani a politikától, és a szakmaiságnak kell meghatároznia a működését.
A megkérdőjelezhető személyes juttatások között említette, hogy a magyar gazdák januári strasbourgi tüntetésén a NAK napidíjat fizetett a tüntetőknek, miközben az útiköltségeket és a szállást is állta. Összesen öt külföldi tüntetést finanszírozott a kamara, ami 30 millió forintjába került a szervezetnek. Olyan tüntetésekről van szó, amelyeken fideszes influenszerek, így például Deák Dániel és Bohár Dániel propagandisták is részt vettek. A kamara a Tusványost rendező alapítványt, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet is támogatta 2024-ben és 2025-ben, összesen 8 millió forinttal.
Zoltán Péter szerint a szervezet támogatta a fideszes jelölteket 69 választókerületben 2025 decembere és 2026 áprilisa között, erre összesen közel 182 millió forintot költöttek. A kedvezményezettek között szerepelt Szűcs Gábor korábbi megafonos propagandista, jelenleg fideszes parlamenti képviselő. További 191 millió forintot költött a NAK két olyan szakmainak álcázott politikai rendezvényre, amin a gazdákat Orbán Viktor beszédére buszoztatták.
A miniszteri biztos kifejtette, több mint 700 falugazdászt e-mail-címek gyűjtésére használtak fel a kampányban, 250 ezret szedtek össze így. Hogy milyen mértékben történt GDPR-sértés, azt egyelőre nem tudják, de Zoltán Péter szerint az adatok feltehetően kiköthettek a Fidesznél. A kamara korábbi elnöke, Papp Zsolt György el is indult a választásokon a Fidesz színeiben.
Az átvilágításkor Zoltán Péter szerint összesen 93 millió forint értékű megkérdőjelezhető megbízási és munkaszerződéseket találtak. Az elmúlt két évben például a lemondott megyei elnököket tovább fizették a kamara pénzén, ez közel 17 millió forintba került. A kamara elnökének közösségi médiás jelenlétét intéző munkatársak közel 30 millió forintot kaptak úgy, hogy azt sem tudni, kik ők és milyen munkát végeztek. Több mint 13 millió forintot kapott 2025 és 2026 között a korábbi elnök, Papp Zsolt bizalmi embere úgy, hogy a miniszteri biztos szerint róla még a főigazgató sem tudta, hogy kicsoda.
Szó esett arról is, hogy a nőverési ügyébe belebukott Győrffy Balázs volt kamarai elnök 2024-ben, a lemondását megelőző napon 1,8 milliárd forint értékben kötött meg három kommunikációs szerződést úgy, hogy azok tartalmi és időbeli átfedésben voltak egymással.
Balásy Gyula cégével, a Lounge Event Kft.-vel továbbá 2,4 milliárd forintért kötöttek rendezvényszervezési szerződéseket az évek alatt. Vezetői pozíciót elhagyó munkavállalók végkielégítésére 188 milliót költöttek, az pedig körülbelül 177 millió forintba került, hogy 2018-tól a munkavállalók tiszteletdíjának az 5 százalékát a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének ajánlották fel a tagok.
Zoltán Péter beszámolt arról, hogy létszámcsökkentést hajtottak végre, eddig 70 főt bocsátottak el és további 50-et terveznek, de elmondása szerint elsősorban a kabinet létszámát csökkentették, vagyis azoktól váltak meg, akik a korábbi politikai működést kiszolgálták. A gazdasági átvilágítás alapján vagyonvesztés nincs. A kamara működési költségeit 11,1 milliárd forinttal tudják csökkenteni, ami az egyharmada a korábbi teljes működési költségnek.