Romsics Ignác Mohács hosszú távú következményeiről
A mohácsi csata idén augusztus 29-én volt 500 éves. A tragikus esemény körülményeit ötrészes interjúsorozat idézi fel. Ezúttal Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész, az MTA rendes tagja segítségével tekintjük át Mohács utáni fél évezred történelmét.
A Magyar Királyság 3-4 millió körüli népessége a XVI. század elején elvileg három hivatásrendre oszlott: az imádkozók, a harcosok és a dolgozók rendjére. A valóságban ez a három csoport további alcsoportokra tagolódott, amelyeket gyakran nagyobb különbségek választottak el egymástól. A társadalmi hierarchián belüli pozíció mindenre rányomta bélyegét: a jogi helyzetre, a vagyoni állapotra, az életmódra, az öltözékre és az étkezési szokásokra egyaránt.
Az oszmán-török megszállás az országot három részre szakította. A Hódoltságban a polgári és katonai igazgatást összevonták, vilajeteket és szandzsákokat hoztak létre. A legértékesebb termőföldek a szultán tulajdonát képezték, más részeit szpáhik műveltették a rájával. A szpáhik a lehető legnagyobb azonnali haszonra törekedtek, a falvak parasztjai a kincstárnak is adóztak. A hódoltsági parasztság helyzetét nehezítette, hogy a királyi Magyarországra menekült földesuraik is igényt tartottak korábbi jövedelmeikre.
A három részre szakadt ország három különböző történetet élt meg 150 évig. A királyi Magyarország és a Hódoltság civilizációs szintjét komoly szakadék választotta el egymástól. A Nyugat-Dunántúlon és a Felvidéken fejlődtek a városok, virágzott a távolsági állatkereskedelem. Erdélyben a bezártság és a külkereskedelmi kapcsolatok átrendeződése ellenére is virágzott a bányászat, a kézműipar, az állattartás és a mezőgazdaság. Buda eközben romokban hevert.
Mohács előtt a népesség nagyjából azonos volt VIII. Henrik Angliájának lakosságával. A törökök kiűzése után 2,5-3 milliós népesség maradt, amelynek csak a fele volt magyar. Anglia lélekszáma ekkor már 15 millióra nőtt. Az 1699-es karlócai béke után a gyéren lakott területek benépesítése következett: megjelentek a svábok, a románok, a rácok és a szlovákok. A XIX. század elejére a magyar nyelvűek aránya 37 százalékra csökkent.
A Habsburg Birodalmon belül Magyarország gazdaságát a mezőgazdaság túlsúlya jellemezte. Míg 1800-ban a Magyar Királyság területén mindössze 23 textilmanufaktúra működött, addig Ausztriában és Csehországban közel 700. Az 1754-es vámszabályozás védte az örökös tartományok iparát, és biztos piacot teremtett számára a magyar régiókban.
Az asszimilációs folyamatoknak köszönhetően a magyarság aránya 1910-re 48 százalékra nőtt, Horvátország nélkül 54 százalékra. A peremterületeken azonban továbbra is kisebbségben volt. A történeti Erdély lakosságának 55 százalékát a románok alkották. A 150 éves török megszállásnak ez volt az egyik legfontosabb hosszú távú következménye, s egyben a történeti ország 1919–20-as felbomlásának egyik fontos oka.
Trianon után Magyarország a térség egyik kisállamává zsugorodott. A gazdasági veszteségeket az 1918 előtti nemzeti vagyon 62 százalékára becsülték. A bányák és a legjobb szántóföldek az utódállamokhoz kerültek. Ugyanakkor 1920-tól a magát magyarnak valló lakosság az ország népességének 96 százalékára nőtt. A magyar állam a török kiűzése utáni évszázadokban sem volt teljesen szuverén. Az 1867-es kiegyezéssel helyreállt az ország régi egysége, de a külügyek közös irányítás alá tartoztak.
Az I. világháború a történeti magyar államot is maga alá temette. Az új Magyarország minden szempontból szuverén volt, ám méretei és csekély gazdasági ereje miatt nagymértékben alkalmazkodnia kellett a nemzetközi feltételekhez. A II. világháború után Magyarország a szovjet érdekszféra része lett, szuverenitása erősen korlátozott volt. A Kádár-rendszer ebből a szempontból sem volt azonos a Rákosi-rendszerrel.
A hidegháború lezárulásával Magyarország 1989–91-ben visszanyerte szuverenitását. Az 1990-ben szabadon megválasztott parlament és az Antall-kormány szabadon dönthetett az ország ügyeiben. Az 1999-es NATO- és a 2004-es EU-csatlakozással lemondtunk szuverenitásunk egyes elemeiről, de ez saját döntésünk volt. A NATO katonai védelmet, az Európai Unió pedig gazdasági felzárkózást biztosít számunkra.
