A Magyar Báró, aki Afrikáig Futott
1904 tavaszán a Magyar Nemzeti Múzeumban sokkoló látvány fogadta az érdeklődőket: piramisszerű halmok strucctojásokkal és vízilókoponyákkal, valamint számtalan elefánt és rinocérosz bocskor, azaz lenyúzott és kiszárított talpbőrök. Az egykori országgyűlés felsőháza üléseinek helyén Fekete-Afrika egzotikus világával találkozhattak a látogatók. Az épület reprezentatív terei kitömött nagyvadakkal, esőcsináló botokkal, bivalyszarvakból készült karavánkürtökkel, rézedényekkel és zebrabőrös fazekakkal voltak tele. A látvány annyira lenyűgözte a közönséget, hogy a múzeum eddigi szokásaival ellentétben, akik akarták, akár vásárolhattak is az itt kiállított különlegességekből.
Báró Bornemisza Pál kelet-afrikai kiállítása nem csupán abban tért el a múzeum egyéb tárlataitól, hogy a társasági elit tagjai oroszlánbőrökkel és antilopszarvakkal távoztak, hanem abban is, hogy az ingyenes belépés helyett 40 filléres díjat kellett fizetni. Ebből a jövedelemből tudta a báró vállalni, hogy a kiállítás bevételének felét jótékony célokra ajánlja fel: az Erzsébet népszanatóriumnak és a hírlapírók nemzeti nyugdíjintézetének.
A nyugdíjintézet későbbi nyilvános elszámolása alapján 53 korona 57 fillér folyt be a tárlat során, ami azt jelenti, hogy a bemutató tényleges tiszta nyeresége 107 korona 14 fillér volt. Ezen a 1904. május 4. és június 5. közötti időszakban 4500 látogató gyűlt össze, ami 1800 korona összbevételt feltételez.
A Báró Személyes Története
A kezdetekhez visszatérve meg kell említeni Bornemisza báró színre lépését, aki korábban a közönség figyelmét Schosberger Ottilia elvált férjeként nyerte el. Az 1882-es házassága nagyszabású eseménynek számított, hiszen a hölgy az esküvő előtt egy nappal áttér a katolikus hitre, amit a korabeli lapok részletesen dokumentáltak. A házasság végül öt év után zátonyra futott, miután a felek karaktere és világnézete ilyen eltéréseket mutatott, hogy a boldogság esélye már nem volt elérhető. Schosberger Ottilia a válási egyezség értelmében a báró adósságát is magára vállalta, míg a báró azzal segítette a válást, hogy áttért a református vallásra, majd végleg eltűnt az országból.
Bornemisza Afrikai Karrierje
Az újságok szerint Bornemisza Dél-Afrikába költözött, ahol jelentős kávéültetvényeket alakított ki, kereskedelmi expedíciókat vezetett, és együttesen jól informált személy lett, aki gyakran segítette a magyar felfedezőket. Az új identitás megszerzése után kezdett el vadászként és múzeumok számára gyűjtőként is tevékenykedni. A Magyar Nemzeti Múzeummal való kapcsolata erősödött, hiszen korábban már ezer zoológiai preparátumot és háromezernél is több néprajzi tárgyat értékesített a számára.
A Kiállítás Szerepe
A Nemzeti Múzeum által rendezett kiállítás nemcsak a báró utazásainak költségeit fedezte, hanem új megbízásokat és széles körű ismertséget hozott neki. A múzeum a British Museum ajánlatait is figyelembe véve próbálta ösztönözni őt, hogy a további gyűjtések folytatódjanak. Eközben a kereskedelmi minisztérium is felkérte, hogy vizsgálja meg a lehetőségeket a magyar ipar és mezőgazdaság termékeinek afrikai forgalmazására.
A Feketepiac és az Évszázad Változása
Bornemisza láthatta, hogy Afrika megváltozik, mivel a vasúti fejlesztések és a tömegtermelés hatása már érezhető volt. A vadászatok egyre korlátozottabbá váltak, és a népszerű vadfajok lassan eltűntek. Heves viták alakultak ki arról, hogy a különböző területeken mennyire váltak drágává a vadászjegyek, az afrikai hódítás hősi korszaka pedig végleg véget érni látszott.
1906 decemberében, ötvenhárom évesen, Bornemisza hazatért, de már csak távoli kapcsolatokra támaszkodva élt. Halála 1909 márciusában Boroszlóban következett be, de az utókor számára a bárónak nehezen megérthető és zűrzavaros élete maradt, tele ellentmondásokkal és negatív kritikákkal.
A történet morálja, hogy Banda báró sokáig feledésbe merül, és a róla alkotott képek és történetek a valóság messze torzított verziói lettek.
